Az Újfehértóról deportált Olga Czik Kay volt az egyike annak a hat túlélőnek, akik idén meggyújtották az emlékezés fáklyáit a jeruzsálemi Jad Vasemben a jom hasoá, a holokauszt izraeli emléknapja alkalmából.
Olga Czik Kay minden évben a peszáchi széder alkalmával emlékezteti családját és barátait arra, hogy 1944-ben a zsidó szabadság ünnepe ironikus módon az ő rabszolgaságának kezdetét jelentette a holokauszt idején.

Az Auschwitzot, valamint a Kaufering és Bergen-Belsen koncentrációs táborokat túlélő 96 éves Kay egyike volt annak a hat holokauszt-túlélőnek, akik április 27-én a jeruzsálemi Jad Vasemben, Izrael hivatalos állami jom hasoá megemlékezésén emlékfáklyákat gyújtottak. Ez alkalomból készített vele interjút a Times of Israel.
„Mivel az emberek és országok megpróbálják tagadni a holokausztot, el kell mondanunk, életben kell tartanunk a történetünket. Hamarosan a következő generációkra fog hárulni ez a felelősség” – mondta Kay a lapnak.
1944. április 15-én a 18 éves Kayt és családját a magyarországi Újfehértón lévő otthonukból deportálták, és végül május 22-én érkeztek meg Auschwitzba. Két hónappal később a németországi Kaufering koncentrációs táborba, majd 1944 novemberében Bergen-Belsenbe szállították. A súlyosan beteg és mindössze 11 kilósra fogyott Kayt 1945. április 15-én szabadították fel a brit csapatok – pontosan egy évvel azután, hogy el kellett hagynia otthonát.
Kay csak 2014-ben kezdett el nyilvánosan beszélni háborús élményeiről, amikor egyik unokája megkérte, hogy vegyen részt a Nevek, nem számok elnevezésű holokauszt-tanúságtételi programban. Azóta más alkalmakkor is mesélt, többek között az izraeli Hozd haza a tanúságtételt rendezvényeken, amelyeken a túlélők lakóhelyükön tartanak összejöveteleket, amelyeken megosztják tanúságtételüket jom hasoá alkalmából.
Kay elmondta a Times of Israelnek, hogy szeretett gyermekeit, unokáit és dédunokáit tekinti saját bosszújának Hitleren és a nácikon. Hozzátéve, hogy nem tolerálja azokat, akik megkérdőjelezik a holokausztot.
„Minden szavam igaz, amit mondok. Bizonyíték van arra, hogy megtörtént” – jelentette ki Kay.
„Hogy merészeli bárki is tagadni azt, amit átéltem”
– tette hozzá a 96 éves holokauszt-túlélő.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!