Gombocz Eszter és Böröcz László kapta meg idén az Ember Mária-díjat

2022-ben a Váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyelvész tanára, holokausztkutató, illetve a 2B Galéria vezetője vehette át a Raoul Wallenberg Egyesület által létrehozott elismerést.

A Raoul Wallenberg Egyesület 2016-ban olyan személyek elismerésére alapította az Ember Mária-díjat, akik munkásságukkal kiemelkedő módon bemutatják a zsidó és nem zsidó magyar emberek együttélésének történetét, továbbá a vészkorszak tragikus eseményeit, előzményeit és következményeit a magyar történelem és kultúra részeként dogozzák fel. Az egyesület kedd este, a Csányi5-ben tartotta meg díjátadó ünnepségét, amelyen Gombocz Eszter és Böröcz László vehette át az elismerést, számol be a mazsihisz.hu.

 

Az eseményen Beer Miklós nyugalmazott római katolikus püspök Gombocz Eszter kapcsán elmondta, hogy a tanárnő a Holokauszt Emlékközpont külsős munkatársa és a Kisebbségkutató Intézet tagja, aki számos tankönyv szerzője, társszerzője, tudományos kutatási területe kezdettől fogva a judaisztika és iskolatörténet, a társadalmi együttélés XX. századi problematikája.

Gombocz elsősorban a zsidó iskolák két világháború közötti helyzetét, azon belül is a zsidó cserkészcsapatok tevékenységét kutatta, majd figyelme a gyermekotthonok, napközi-otthonok szerepére is irányult: a vészkorszakot a holokauszt-túlélő árva vagy félárva gyerekek oldaláról mutatta be.

„Gombocz Eszter kutatásai, írásai, kiállításai mind-mind azt a gondolatot erősítik, hogy a különféle származású, kultúrájú emberek együttélése a társadalom természetes szövetét képezik”

– hansúlyozta Beer Miklós a mazsihisz.hu beszámolója szerint.

A budapesti Ráday utcában lévő 2B Galéria vezetőjét Sebő Gábor, a SzabadságSzínpad aktivistája laudálta. Sebő, aki tavaly részesült Ember Mária-díjban, most arról beszélt, hogy Böröcz László hosszú évek óta kitartóan és elhivatottan keresi azokat a témákat, ami a társadalmi együttélés nehézségeinek, az időről időre hullámzó különböző konfliktusok kialakulásának, kiteljesedésének és esetleges, sokszor évtizedekig tartó feloldásának, feloldódásának képzőművészeti jellegű kiállítás keretében való bemutatását teszi lehetővé.

„Az általa vezetett 2B nonprofit galéria fő sajátossága, ami által a sok, színvonalas budapesti galéria közül kiemelkedik, az a határozott profillal vitt társadalmi szerepvállalás”

– mondta Sebő Gábor.

Sebő arra is kitért, hogy Böröcz László társadalmi érzékenységét, önzetlenségét, a szorult helyzetbe és kiszolgáltatottságba kerültek iránti figyelem és segítőkészség megnyilvánulását az elmúlt hetekben a Keleti pályaudvaron láthattuk, ahol önkéntesként segítette az Ukrajnából menekülőket.

Böröcz Lászlót néhány hete a Kibic Magazin is elkísérte a Keletibe. Az erről szóló helyszíni riportunkat itt lehet elolvasni:

Mindenkinek segítenek a Keleti pályaudvaron lévő zsidó önkéntesek – Kibic Magazin

A hazai zsidó szervezetek együttműködve próbálnak segíteni az Ukrajnából érkező menekülteken. Helyszíni riport a Keleti pályaudvarról. – üdvözli egy fiatal nő a zsidó szervezetek által felállított információs pult mellett álldogáló önkénteseket. Vizet szeretne kérni, tudatja orosz nyelven a kihelyezett palackokra mutogatva, majd szintén oroszul megköszönve távozik.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp