Magyar futók is versenyeztek a Közel-Kelet legnépszerűbb futóversenyén Jeruzsálemben

A verseny alatt a helyi viszonyokhoz képest extrém hideg idő volt a zsidó állam fővárosában.

Egy ötfős magyar futócsapat – Kaufer Tamás, Kádár Béla, Kádár Lajos, Oláh Brigitta és a Böhm Judit – 6 napot töltött Izraelben, hogy megvalósítsák régi álmukat, és részt vegyenek a Jeruzsálem Maratonon, a Közel-Kelet legnépszerűbb futóversenyén.

Bár sportolóink eredetileg 25-28 fokos hőmérsékletre készültek, az indulás előtt szembesültek azzal, hogy olyan extrém időjárás várja őket Jeruzsálemben, amit harminc évente tapasztalhatnak csak meg az ott lakók és a turisták. Izrael fővárosában hat fok volt, viharos szél tombolt és szakadt az eső, írja az fmc.hu.

Kaufer Tamás (Forrás Facebook)

A magyar csapat női tagjai a félmaratonon (21 km), a fiúk pedig a 10 km-es távon indultak el végül.

A Közel-Kelet legnépszerűbb futóversenyén 40 ezer ember vett részt, akiknek nemcsak az időjárással kellett megküzdeniük, hanem az óriási szintkülönbségekkel is. A kemény emelkedők alaposan kifárasztották a sportolókat.

„Tudtuk, hogy nagyon kemény lesz a pálya, bár még annál is hegyesebb volt, mint amit vártunk. Az útvonal egyébként csodálatos volt: bevezetett Jeruzsálem óvárosába is”, mondta Kaufer Tamás, aki korábban már kétszer futott Tel-Avivban félmaratonon, egyszer pedig sivatagi félmaratonon is részt vett.

A csapatból egyébként Kádár Béla érte el a legjobb eredményeket, a kategóriájában induló 274 versenyzőből a 18-dik lett.

A többiek eredménye:

  • Oláh Brigitta 634/174 Kategóriájában 125/35
  • Böhm Judit 634/158 Kategóriájában 125/33
  • Kaufer Tamás 4348/1321 Kategóriájában 135/27
  • Kádár Lajos 4348/868 Kategóriájában 135/16
  • Kádár Béla 4348/452 Kategóriájában 274/18

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp