A politikai kabaré egyik legismertebb magyar képviselőjének avattak emléktáblát a Nagymező utcában múlt hét szerdán, a választási kampány utolsó napjaiban.
„A humor, a nevetés összeköt olyan embereket is néha, akik talán egymás nyelvét sem beszélik. Amennyiben igaz az, hogy nevetni jó, akkor nevettetni jó cselekedet”, mondta Soproni Tamás terézvárosi polgármester az alig egy éve elhunyt Jászai Mari-díjas színész, rendező, író, humoristáról.

„Súlyos terheket cipelő generáció tagja volt az övé, 1939-ben született a súlyos világégés minden terhével, nélkülözéssel, a biztonság hiányával. Korán eljegyezte magát a színjátszással, több mint 60 évig tolta Thália szekerét, 25 éven keresztül vezette a Mikroszkóp színpadot, sikeres politikai kabarét csinált” – foglalta össze a 82 évet Sas József özvegye, Komjáti Zsuzsa. Szavai szerint a holokauszt-túlélő Sas József számára a nehéz gyermekkor hatalmas erőt adott, súlyos betegsége alatt is nagy küzdő volt.

A Nagy Karolina szobrászművész által készített emléktáblát Komjáti Zsuzsa, valamint Gálvölgyi János, Oláh Lajos képviselő és Soproni Tamás leleplezte le, az ünnepség végén pedig az egybegyűltek virágokat helyeztek el előtte.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!