Darvas István a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga rabbija lesz

Darvas 2020-ban kilépett a Mazsihiszből, hogy saját közösséget építsen, de tavaly október óta ismét a Mazsihisz rabbijaként dolgozik.

Darvas István főrabbi május 1-től lesz a XIII. kerületi Hegedűs Gyula utcai zsinagóga rabbija, és Schöner Alfréd főrabbi mellett, vele együttműködve látja el a vallási vezetői feladatokat.

Darvas István 2020 októberében kilépett a Mazsihiszből, és politikától, a formális zsidó szervezetektől független közösség felépítésébe kezdett.

Darvas azt nyilatkozta a Kibic Magazinnak, hogy a nagyjából 80 fős közösségével sikerült egy fenntartható rendszert kialakítania: az Izraeli Kulturális Intézetben tartották az istentiszteleteiket saját kántorral, kidussal.

De mindezt eredetileg egy kertvárosi környezetben szerették volna megvalósítani, amire a rabbi nem látott elég esélyt. Darvas főrabbi elmondta, hogy a közösség egy része jól érezte magát a nem tradicionális környezetben, de sokaknak hiányzott a zsinagóga.

A rabbi végül 2021 októberében visszatért a Mazsihiszhez, és a székesfehérvári zsinagógában vállalt vallási vezetői feladatokat minden második szombaton. Emellett továbbra is vezette a saját közösségét az IKI-ben. Ezen kívül 2021 novembere óta helyettesíti Schöner Alfrédot hétköznap hétfőtől csütörtökig a reggeli imákon a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. Ez volt a közvetlen előzménye annak, hogy Darvas a Hegedűs zsinagóga rabbija lesz idén májustól.

Darvas István korábban Schöner főrabbi tanítványa volt az OR-Zsén, kapcsolatuk így nagyon régi.

Darvas mostani kinevezésével saját közössége is a Hegedűs Gyula utcában fog imádkozni májustól.

A főrabbi 2022 novemberéig még biztosan ellátja továbbra is a Székesfehérvári Zsidó Hitközség vallási vezetői feladatait is.

Kapcsolódó cikkünk

Nagyon élővé teszi a házat, hogy minden második héten itt imádkozik egy közösség – Kibic Magazin

Minden második sábbátkor zsinagógává változik az Izraeli Kulturális Intézet, ahol otthont talált Darvas István rabbi független közössége. Az együttműködés azonban jóval túlmutat azon, hogy az intézmény helyet biztosít a T12 elnevezésű közösségnek. „Már nagyon jó állapotban van a féléves programunk” – mondja Ledniczky Lívia, az Izraeli Kulturális Intézet (IKI) programigazgatója miközben egy határidőnaplót lapozgatva vázolni kezdi Darvas István rabbinak az elkövetkezendő hónapok eseményeit.

Kilép a Mazsihiszből Darvas István rabbi – Kibic Magazin

Darvas István, az OR-ZSE Bét Jehuda zsinagógájának rabbija a politikától, a formális zsidó szervezetektől független közösség felépítését tervezi. A Mazsihisz közleménye szerint Darvas István vissza kíván nyúlni a sok ezer éves zsidó önszerveződés tradíciójához, és így szeretne közösséget építeni. Darvas István továbbra is a főtitkára és oktatója marad az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemnek (OR-ZSE).

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp