Oroszország tagadja, hogy zsidó épületeket támadott meg Umanban

Az oroszok szerint az ukrán hadsereg használta zsinagógát.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök március 20-án azt mondta az izraeli törvényhozóknak, hogy Oroszország a februári invázió első napján csapást mért Umanra, ami zsidó zarándokhellyé vált a 90-es évek óta, és évente több tízezer haszid zsidó keresi fel a várost.

Oroszország szerdán cáfolta ezt az állítást, és képeket mutatott be arról, hogy az ukrán erők fegyvert helyeztek el egy ottani zsinagóga közelében.

zsinagóga Umanban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök március 20-án azt mondta az izraeli törvényhozóknak, hogy Oroszország a februári invázió első napján csapást mért Umanra.

“Ki szeretném hangsúlyozni, hogy az orosz fegyveres erők nem csapnak le polgári célpontokra a különleges katonai művelet részeként” – mondta erre Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Konasenkov szerint Oroszország nem támadott meg semmilyen vallási épületet.

Hászid zsidók tízezrei szállnak meg Umanban minden zsidó újévkor, hogy meglátogassák Nachman breslovi rabbi sírját, aki felélesztette a haszid mozgalmat, és 1810-ben halt meg.

Konasenkov március 21-én képeket is mutatott arról, hogy az ukrán erők fegyvert helyeztek el a város zsinagógájának közelében. A Reuters nem tudta még ellenőrizni a fényképeket, írja a jpost.com.

Elmondása szerint Oroszország levegőből indítható rakétákkal bombázott kelet-ukrajnai üzemanyagraktárakat, és taktikai rakétákkal semmisített meg két nagy rakéta arzenált Kelet-Ukrajnában.

“Nagy pontosságú légi indító rakéták megsemmisítették a Sztarokonstantinov és Hmelnyickij körzetekben található nagy üzemanyagraktárakat, amelyek a Donbászban lévő ukrán csapatok páncélozott járműveit látták el üzemanyaggal” – mondta Konasenkov.

Imádkozó zsidók Umanban

A zsidó közösség válasza

Konasenkov kijelentéseit erősen vitatta a helyi zsidó közösség, szerintük teljesen valótlanok azok az állítások, amelyek szerint az ukrán katonai erők használták a zsinagógáikat.

Ukrajnában minden zsinagógát és zsidó helyszínt kizárólag a rendeltetésének megfelelően használnak – közölte a zsidó közösség hivatalos Telegram csatornáján a Pravda szerint.

Felháborodtak az oroszok fotóin is, amelyen az ukrán erők állítólag fegyvereket raknak be a zsinagógába, és megjegyezték: a képen “nyilvánvaló”, hogy a kapuk zárva vannak, és nincs bent senki.

Ezt a Rabbi Nachman Alapítvány is megerősítette, és kijelentette, hogy a zsinagógát a szeptemberi Ros Hásána óta nem használták.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp