Az EMIH elnökeként is tevékenykedő Győrfi László az újlipótvárosi Zsilipben vette át az elismerést.
Győrfi László, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) elnöke és a Semes kóser pékség alapítója kapta meg az idei Scheiber Sándor-díjat, adta hírül a zsido.com. A rangos elismerést Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át.

Az államtitkár beszédében az Ukrajnában folyó háborúra is kitért, amely kapcsán egy talmudi idézettel hívta fel a békére való törekvés fontosságát. Soltész szerint Győrfi László a munka, a hivatás és a hit megtestesítője, aki sokat tesz az Ukrajnából menekültek megsegítéséért is.
Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke azt emelte ki, hogy ma egy jól kiépített kóser infrastruktúra működik az országban, elsősorban a fővárosban, amelynek kulcsfigurája Győrfi László, aki a megfizethető és minőségi kóser élelmezés katalizátoraként tevékenykedik.
A Győrfi által alapított Semes pékség termékei gyakorlatilag az összes vallásos zsidó asztalán megtalálhatók, így az személye egyfajta hidat is képez a különböző hazai zsidó irányzatok, hitközségek között, méltatta a díjazottat a Mazsök elnöke.
A Scheiber Sándor főrabbi elmékére 1995-ben alapított díjat azoknak a magyar állampolgároknak, illetve határon túl élő magyaroknak adható, akik kiemelkedőt alkottak a hebraisztika, a judaisztika, a zsidó vallás-, művelődéstörténet és az oktatás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén.
Budapest kóser gyorséttermei nagyon várják az izraeli turisták visszatérését – Kibic Magazin
Győrfi László számára a budapesti kóser étel „egy üzlet, de egyben küldetés is”. Nappal is „lassú az üzletmenet” az étterem három alkalmazottja és a főállású mashgiach, vagyis a „bérelt” rabbi számára, akinek az a feladata, hogy az étteremben betartassa a kóser szabályokat.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!