Náci milliárdos dinasztiák, akik a zsidók vagyonán gazdagodtak meg

Olyan nagy cégek érintettek, mint a BMW, a Daimler-Benz, a Volkswagen és az Allianz.

A német ipar és pénzvilág számos titánja működött együtt Adolf Hitlerrel. Fegyvereket gyártottak, elvették a zsidó tulajdont és kizsákmányolták a koncentrációs táborokban dolgozókat.

2007 szeptember 30-án Németország közszolgálati adója sugározta a The Silence of the Quandts című műsort. A dokumentumfilmből kiderült, hogy az 1930-as és ’40-es években Németország leggazdagabb családja fegyvereket gyártott a náciknak, lefoglalta a zsidók vagyonát, és kizsákmányolta a hadifoglyok és koncentrációs táborok rabjait.

A Quandt család korántsem volt az egyetlen az ipar és a pénzvilág titánjai között, akik együttműködtek Adolf Hitlerrel. A Náci Milliárdosok című könyvben most David De Jong, jelenleg Tel-Avivban élő holland újságíró mutatja be öt olyan dinasztiának a fejét, akik hasonló módon jártak el: Günther Quandt; Friedrich Flick; August von Finck, idősebb; Ferdinand Porsche; és Richard Kaselowsky.

Bemutatja, hogy mindannyian „számító, gátlástalan opportunisták” voltak, akik csatlakoztak a náci párthoz, az SS-hez vagy mindkettőhöz. Amikor a második világháború véget ért, szinte egyáltalán nem lakoltak meg a bűneikért.

Utódaik továbbra is tulajdonosai az ikonikus márkáknak vagy legalábbis az irányításuk alá tartoznak, ilyen például a BMW, a Daimler-Benz, a Volkswagen és az Allianz. A vagyonuk még mindig euró- és dollármilliárdokat érnek, de néhány kivételtől eltekintve nem ismerték el a tetteiket, nem beszélve a jóvátételekről.

Günther Quandt kapcsolata a nácikkal bonyolult volt. Egykori felesége, Magda feleségül ment Joseph Goebbelshez, és a Harmadik Birodalom nem hivatalos First Lady-je lett. Mindazonáltal 1933-ra Quandt vállalatai jövedelmező, költségvetésen kívüli szerződéseket kaptak, hogy megkönnyítsék Németország újrafegyverkezését (amit a Versailles-i Szerződés megtiltott), beleértve a könnyűfegyver és akkumulátorgyártást, a lőszer-innovációt és a Luftwaffe vadászrepülőgépeinek gyártását.

“Miközben az emberek azt hitték, hogy főzőedényeket készítünk” – viccelődött Quandt – “már a Führer háborújára készültünk 1934-ben.”

Friedrich Flick acélgyárainak folyamatosan nagy megrendelései érkeztek a hadseregtől (beleértve azokat a cégeket is, amelyeket a zsidók értékük töredékéért „eladtak” neki).

Flick úgy szerezte meg két cseh zsidó, Julius és Ignatz Petschek konglomerátumát, akik a kelet- és közép-németországi barnaszénkészletek 65%-át birtokolták, hogy a náci bürokraták gigantikus, 670 millió birodalmi márka adót vetettek ki rájuk, ami háromszor magasabb volt, mint a Petschek fivérek teljes vagyona, írja a könyv szerzője, De Jong.

Az áriásítás azonban költséges volt. A koncentrációs táborok foglyai által végzett rabszolgamunka gyakran halálos volt. Az ólomgyárakban a dolgozók nem viselhettek olyan felszerelést, hogy megvédjék őket a mérgező gázoktól. A forró ólomtól megégett foglyok végtagjait amputálták. Letépték a foglyok húsát, akiknek a karjai és lábai beszorultak a gépekbe. Az egyik poznani fegyverkomplexumban az őrök kisgyermekeket vertek meg, akik éjszakai műszakban szunyókáltak; 75 embert végeztek ki az őrök és az SS-tisztek.

Németország veresége és a hidegháború kitörése után azonban a náci kollaboránsok megbüntetésénél a szövetségeseket jobban érdekelte, hogy hogyan tudják megfékezni a Szovjetunió európai terjeszkedését. A legsúlyosabb ügyek kivételével a regionális bírák és ügyészek által lefolytatott eljárásokban sokan vonakodtak kemény büntetést kiszabni honfitársaikra.

De Jong iparosmágnásai azonban azt állították, hogy őket kényszerítették arra, hogy nácikkal dolgozzanak együtt, és kizárólagosan ők a felelősek az elkövetett bűncselekményekért. Alibi zsidók felmentő nyilatkozatait használták a bíróságokon, akik azt állították róluk, hogy apolitikusak, sőt náciellenesek voltak mindig is. August von Finck egy korábbi bizalmasa később felfedte, hogy von Finck 500 000 német márkát költött arra, hogy rávegye az ellene valló tanúkat, hogy ne jelenjenek meg a bíróságon. Von Finck az ügyészt is megzsarolta, azzal fenyegetőzött, hogy felfedi, hogy meleg.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy von Finck csak a nácik követője volt, és arra kötelezte, hogy fizessen be 2000 német márkát egy kárpótlási alapba. Mivel nem volt megelégedve ezzel az eredménnyel, von Finck fellebbezett, amnesztiát kapott, és folytatta cégei irányítását.

Ahogy túlélték a nehéz éveket, és gyarapodni kezdtek, a mogulok helyreállították a kapcsolatot az egykori nácikkal.

1957-ben Ferdinand Porsche felbérelte Joachim Peipert, Himmler egykori adjutánsát, aki a Malmedy-mészárlásért felelős SS tankegységet irányította. Rudolph-August Oetker, Kaselowsky mostohafia Rudolf von Ribbentropot, a Harmadik Birodalom külügyminiszterének legidősebb fiát nevezte ki egyik bankja ügyvezető igazgatójává. Oetker pedig konglomerátumain keresztül pénzt juttatott el a Stille Hilfe-hez (Csendes Segítség), az SS elítélt tagjait segítő szervezetnek.

A teljes cikk itt olvasható.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp