„A harmadik generációs holokauszt-túlélőknél a trauma már nem tud úgy hatni, mint a második generációsaknál”, mondta egy izraeli alkotó a Budapesten megrendezett Izraeli Drámafesztiválon.
Az Izraeli Kulturális Intézetben március 17-19 között került megrendezésre az Isra-Drama Fesztivál. Az esemény célja, hogy bemutassa az izraeli színházat a nemzetközi színházi közösségnek: fesztiváligazgatóknak, rendezőknek, dramaturgoknak, művészeti vezetőknek, fordítóknak és újságíróknak.
A Crossroads/Keresztutak című kísérőprogramon a kortárs izraeli dráma trendjeiről beszélgettek a fesztiválon szereplő művészek Dr. Nagy András drámaíró vezetésével.
Ma már elképzelhetőek humoros darabok a holokausztról
Elsőként az identitás kérdése került terítékre. Hadar Galron szerint minden írónak foglalkoznia kell ezzel. Saját identitása is elég összetett: angol anyától, marokkói apától származik, ortodox zsidó családba született.
Roy Chen szerint a vérfrissítés jó a nemzeti büszkeség szempontjából, lehűt, hogy más is van, nem csak mi. Jobb sokszínűnek lenni, mint olvasztótégelynek.
Hana Vazana-Grunwald véleménye szerint a trauma gyógyításán van a hangsúly, a színházak célja konkrétan a gyógyítás. Megjegyzi, hogy a nők hangját eddig nem nagyon hallottuk a színpadon. Őt kiemelten foglalkoztatja a keleti származású nők története, valamint szeretné, hogy a külvárosi emberek hangja is hallható legyen. Az érzelmi perifériák ábrázolását tűzte ki célul.
Shimrit Ron szerint a harmadik generációs holokauszt-túlélőknél a trauma már nem tud úgy hatni, mint a második generációsaknál, akikbe még átivódott. Manapság már elképzelhetőek humoros darabok a holokausztról, például van egy, amiben a nagypapa szelleme mesél az unokának a történtekről.
Sigal Cohen úgy véli, az izraeli írók darabjai sokkal inkább hasonlítanak egymásra, mint amennyire eltérnek. Fontos számára, hogy az emberek találkozzanak, és hogy keressük olyanok társaságát, akik okosabbak nálunk.
Maayan Kilchevsky, aki maga is harmincas évei elején jár, igyekszik a fiatalokat behozni a színházba. Ez a képernyők korában nagy harci feladat. Fontos, hogy bele tudjanak helyezkedni a szituációkba. Ennek érdekében tinédzser színészekkel is dolgozik. „Minden, amit írok holokauszt, én magam is holokauszt vagyok”, mondja. Gyerekkorától hallott, olvasott a témáról, és morális kötelességnek tartja a Soá emlékének fenntartását.
Kell és lehet is kritizálni a rendszert
A következő téma a zsidó humor volt. Hogy lehet iróniát használni a színpadon. Az új trend a poszt-drámai színház. Roy Chen vázolja az író dilemmát. Hogyan fejezze be a darabot? Vidám vagy szomorú vége legyen? Ha például a történet a palesztin-izraeli konfliktusról szól, a szereplők egy beomló alagútban maradnak, mi legyen a vége? Kézen fogva sétálnak ki? Hogyan ne csússzunk át romantikába, se tragédiába. Ha a nézőket kérdeznénk, alapvetően optimista választ kapnánk. Kivéve, ha fiatalokat, akik a sötét befejezést részesítik előnyben.
Szó, ami szó, a zsidóknak a humort és az iróniát is fel kell használniuk a poszt-traumás szindrómák feldolgozásának eszközeként. Nagy szabadság nyílik minderre a poszt-drámai műfajban. Lehet kritizálni, a rendszert, meg a módszert is.
A színház a Covid ellentéte
Harmadik pontként a moderátor arról kérdezte a résztvevőket, hogyan élték meg a járványidőszakot, és hogyan hatott mindez a színházra. A pandémia alatt Maayan Kilchevsky, és még sokan a színházi közegben dolgozók közül pesszimisták lettek, nehezen tudták elképzelni, hogy akár évekig színház nélkül kelljen élniük. A színház maga az élet, a színház a gyógyulás helye. A színház a Covid ellentéte. Egzisztenciális szükséglet. Szabadság. Ha a templomok nyitva vannak, a színházaknak is nyitva kell lenniük.
Nők helyzete, identitás, család – sokszínű témaválasztás a kortárs izraeli drámában
A beszélgetés során szó esett arról, milyen kérdések foglalkoztatják a leginkább a fellépő művészeket. Hadar Galront, aki többek között a nálunk is ismert Mikve szerzője, elsősorban a nők helyzete érdekli. A fesztiválra Fütty című monodrámáját hozta, melynek már alcíme is sokat mondó: „Anyám Mengele titkárnője volt.”
Sigal Cohen saját elmondása szerint összeköti az embereket, így gyümölcsöző munka-és akár szerelmi kapcsolatok születnek.
Roy Chennek íróként az identitás a fő témaköre, az izraeli zsidó, aki világpolgár akar lenni. Roy Chen a Valaki, mint én című darabjában mentálisan sérült fiatalokkal foglalkozik, akiknek az önismeret, önértékelés, a konfliktuskezelés, az identitás, a család és az egyedüllét problémáival is meg kell küzdeniük.
Hana Vazana-Grunwald rendező, író női, etikai témákkal foglalkozik, a bevándorlók, a láthatatlan emberek életével.
Shimrit Ron, az Isra-Drama izraeli rendezője, az Izraeli Drámairodalom Hanoch Levin Intézetének igazgatója összeköti az izraeli drámaírókat a világgal.
Maayan Kilchevsky Színpadon (nem) így sétálunk című monodrámája a testi fogyatékosság drámája. Képes-e a fiatal, lebénult lány elfogadni magát olyannak, amilyen? Az alkotó saját tapasztalataiból is merített: egy koraszülött hármasikrek egyik tagjaként látta meg a napvilágot, motoros agyi bénulással diagnosztizálták.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
