Ezt a purimot hihetetlen győzelemmel kell ünnepelnünk

Több rabbi, köztük a Zsilipet működtető Smuel Glitzenstein rabbi testvére is visszatért Ukrajnába, hogy az ott maradt zsidókkal együtt ünnepelje meg a purimot.

Az Izraelben élő Irina Gritszevszkaja rabbi utoljára januárban járt Ukrajnában, akkor még Csernyivci városa karácsonyi fényekben ragyogott és vidámságtól volt hangos. Most a román és moldovai határtól mindössze egy órányi autóútra fekvő város tele van az Ukrajna minden részéről érkező menekültekkel, akik a hetek óta tartó orosz támadásoknak kitett városokból jöttek az ország délnyugati részének viszonylagos nyugalmába, olvasható a JTA cikkében.

Irina Gritszevszkaja rabbi (középen) Csernyivciben (Fotó: Facebook / Irina Gritszevszkaja)

Az elmúlt három hétben, amióta Oroszország lerohanta Ukrajnát és brutális háborút indított ellene, Gritszevszkaja arra biztatta a kijevi, harkivi és odesszai zsidókat, akikkel a Midreshet Schechter Ukraine zsidó oktatási szervezeten keresztül működik együtt, hogy jussanak el Csernyivcibe. Hétfőn pedig ő maga is odaindult, miután Izraelből Európába repült, Gritszevszkaja a romániai Szeretvásár határátkelőn keresztül jutott át Ukrajnába.

„Nem mondhatom, hogy nem félek” – posztolta a Facebookon a romániai Jászvásár repülőteréről, miután hétfő este leszállt. De hozzátette:

„Ha arra a sok-sok emberre gondolok, akiket ismerek és akikkel az elmúlt két hétben beszéltem, akik igazi hősök, a saját félelmeim olyan jelentéktelennek tűnnek”.

Gritszevszkaja purim alkalmából tette meg az utat Ukrajnába, amikor a zsidók a túlélésüket ünneplik, miután egy gyilkos gazember megpróbálta lemészároltatni őket. A rabbi egy megilát, a purimi történetet tartalmazó Eszter könyvét hozta magával, és szerdán videókat tett közzé a csernovici ünnepségekről, köztük egy fiatal lányról, akinek szemhéját az ukrán zászló kék és arany színeiben festették ki.

„Megpróbálunk valamiféle valódi zsidó életet teremteni a városban, amelyet akár holnap is elkezdhetnek bombázni, még ha eddig ez nem történt meg” – mondta Gritszevszkaja egy virtuális programon vasárnap, amelyet az az izraeli székhelyű konzervatív mozgalomhoz tartozó Schechter Intézet szervezett, amely az elmúlt 30 évben az ukrajnai Midreshet Schechtert is működtette.

Az Oroszországban született és nevelkedett, de évtizedek óta Izraelben élő Gritszevszkaja nem az egyetlen rabbi volt, aki az idei purim alkalmából a háború sújtotta Ukrajnába érkezett. A Chábád nagyjából két tucat rabbija vezetett purimi ünnepségeket az ország különböző közösségeiben. Néhányan közülük szintén külföldről tértek vissza az országba, miután kezdetben családjukkal és sok esetben a közösség tagjaival együtt elmenekültek Ukrajnából.

Az ortodox Chábád volt a legjelentősebb zsidó szervezet Ukrajnában, ahol a mozgalom utolsó rabbija, Menachem Mendel Schneerson, a Lubavicsi Rebbe gyermekként és fiatal felnőttként élt. Az orosz invázió előtt 192 Chábád házaspár működött 32 városban, akik a mozgalom becslése szerint 250 ezer zsidót szolgáltak ki országszerte. (Az ukrajnai zsidó népességre vonatkozó becslések széles skálán mozognak; a legalacsonyabb érték egy nemrégiben végzett felmérésből származik, amely szerint 43 ezer ember vallotta magát zsidónak).

Az elmúlt három hétben ezek a párok azon dolgoztak, hogy közösségük tagjai biztonságban és egészségben legyenek a könyörtelen orosz bombázások ellenére. Külföldről lobbiztak, hogy meggyőzzék a közösség tagjait, hogy szálljanak fel a menekülteket szállító buszokra, miközben koordinálták a szolgáltatásokat azok számára, akik úgy döntöttek, hogy maradnak.

Szerdán pedig gondoskodtak arról, hogy a helyszínen maradó zsidók sok városban eleget tudjanak tenni a purimi történet meghallgatásának. Dnyipróban például, ahol egy 22 emeletes, menóra alakú zsidó közösségi központot működtet a Chábád, a megila felolvasása több száz embert vonzott.

„Ezt a purimot hihetetlen győzelemmel kell ünnepelnünk: ne legyen több háború, ne legyen több szenvedés!”

– mondta az élőben közvetített eseményen Shmuel Kaminetsky, a Chábád dnyiprói főrabbija.

Eszter könyvének olvasása Dnyipróban

Hasonló, de kisebb mértékű ünnepségekre került sor Odesszában, Krivij Rihben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosában, valamint az orosz ellenőrzés alatt álló Herszonban. Motti Seligson, a Chábád Lubavics médiakapcsolatokért felelős igazgatója szerint két fiatal rabbi még Zaporizzsjában is purim ünnepséget szervezett, ahol egy jelentős nukleáris létesítményért folytak heves harcok nemrég.

„A zsidók túlnyomó többsége még mindig ott van, és valószínűleg nem fognak elmenni” – mondta Seligson a JTA-nek a múlt héten. „Nem mi mondjuk meg az embereknek, hogy hol éljenek, mi csak kiszolgáljuk őket ott, ahol vannak” – tette hozzá.

Egyre több ukrán zsidó számára ez a hely Csernyivci, ahová a viszonylagos nyugalom miatt 40 ezer menekült érkezett, és ahová Törökország áthelyezte ukrán nagykövetségét Kijevből. A Chábád rabbi, Mandy Glitzenstein (Az újlipótvárosi Zsilipet működtető rabbi, Smuel Glitzenstein testvére.) aki az elmúlt 20 évben ott élt, szintén visszatért Izraelből, ahová a háború kitörése után vitte feleségét és gyermekeit, hogy vezesse a helyi purimi ünnepséget.

 

Ugyanabból a városból Gritszevszkaja egy videót tett közzé arról, ahogy a közösség tagjai díszeket helyeznek el, falfestményt készítenek és hámántáskákat sütnek, és készülnek az ünnepre. Az ünnepségen koktélversenyt is rendeztek, és átadták azokat azokat az alapvető termékeket, köztük gyógyszereket és szárított kóser húst, amelyeket Gritszevszkaja és kollégája, Avi Novis-Deutsch rabbi hoztak Izraelből.

És természetesen meghallgatták a purimi történetet, amelyet abból a megilából olvastak fel, amelyet Novis-Deutsch, a Schechter Rabbinikus Szeminárium vezetője idén vásárolt a csernyivci zsidó közösség számára. Novis-Deutsch a vásárlással a közösség jövőjébe vetett bizalmát akarta kifejezni. Mint írta:

„a csernyivci közösségbe vetett bizalom, a remény, a jobb napok reményének egyfajta kifejezése”.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp