Zsidó harcosok az ukrán frontvonalban

„A zsidók mindig megvédték az országot, amelyben élnek. A zsidók összefognak és minden módon segítenek”, mondta az Ukrajnai Zsidó Szervezetek és Közösségek Szövetségének vezetője.

Az odesszai Gennagyij Raskin az elmúlt tizennégy nap egyik önkéntes harcosa volt az ukrán területvédelmi egységeknél.

Gyennagyij Raskin a Bírósági Szakértői Intézet helyettes vezetője civilként, írja a By night, az elmúlt két hétben azonban önkéntes harcosként dolgozott az ukrán területvédelmi egységeknél. Raskin vallásos odesszai zsidó, aki már az első nap jelentkezett katonának.

Raskin egyike annak a több száz zsidó ukránnak, akik a frontvonalon harcolnak a hazájuk szabadságáért az orosz invázióval szemben. Azt mondják, hogy a zsidóságuk nem akadálya annak, hogy fegyvert ragadjanak az országuk védelmében.

Gyennagyij Raskin

Josef Zissels az Ukrajnai Zsidó Szervezetek és Közösségek Szövetségét vezetőjének becslései szerint az ukrán harcosoknak nagyjából egy százaléka zsidó, bár hivatalos statisztikák nem állnak rendelkezésre.

„Sokan harcolnak most a zsidó közösségekből” – mondja. „A zsidók mindig megvédték az országot, amelyben élnek. A zsidók összefognak és minden módon segítenek.”

Raskin korábban Odessza idős zsidó lakosságának ellátásában segített. A héten pedig az következőket nyilatkozta a Jewish News-nak: „Járőr vagyok a város utcáin, keresem a szabotőröket és légicsapásokra utaló jeleket.”

Elmondta, a harcok során igyekezett minden vallási előírást és szokást betartani, de éjszakánként ez különösen nehéz volt.

„Háború idején lehet kivételt tenni” – mondja. „Még a Tóra is azt mondja, hogy egy zsidó bármit megtehet, ha a túlélésről van szó. Ha például háború idején nincs kóser étel, akkor lehet enni nem kóser ételt. Én mindent be tudtam tartani, kivéve a szombatot, mert csak sötétedés után, éjjel lehet kimenni az utcára, és pénzhez jutni.”

Sok ukrán „déli fővárosnak” nevezi Odesszát. Raskin szerint azonban az itteniek egyszerűen ukrán odessziainak tartják maguk, nincs semmilyen különállás. „Igyekszünk megvédeni a várost, megerősíteni… és ez sikerülni is fog”, mondja.

Asher Cserkaszkij ortodox zsidó harcos a közép-keleti Dnyipro városában él. Ő is azt állítja, hogy a zsidósága nem gátolja abban, hogy részt vegyen a harcokban.

„Mindenki nagyon elfogadó a vallásom gyakorlásával kapcsolatban. A háború idején sok minden háttérbe szorul. Sok zsidó harcol most.”

Asher és David Cserkaszkij

A legidősebb fia, a 20 éves David is mellette harcol. Ő sokkal nyersebben fogalmaz: „Meg kell védeni az országot, ez most a legfontosabb” – mondja.

Asher hozzáteszi: „Ami történik, az a fény és a sötétség közötti küzdelem.”

Egy ortodox zsidó apa és fia Dnyepróban készen állnak arra, hogy megvédjék városukat – Kibic Magazin

Aser és David Cserkaszkij az ukrán polgári erők önkéntesei, akik arra készülnek, hogy megpróbálják visszaverni a városuk elleni orosz támadást. Néhány hónappal ezelőttig David Cserkaszkij kiberbiztonsági diplomát szerzett, a Chábád zsinagógában imádkozott, és szelfiket posztolt a zsidó világot bejáró utazásairól. Most szülővárosában, az ukrajnai Dnyipróban áll készenlétben, „készen arra, hogy orosz katonákat öljön”.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp