-
KÁSLER MIKLÓS EZEN A NEMZETI ÜNNEPEN SEM FELEJTETT EL KITÜNTETNI EGY ANTISZEMITÁT Az emberi erőforrások minisztere ezúttal annak a Franka Tibornak adományozott állami elismerést, aki korábban arról beszélt, hogy a „zsidó holokausztnak a fele sem igaz”. 2022-03-11 16:07
-
ZSIDÓ KÖZÖSSÉGI PLATFORM INDULT AZ UKRAJNAI MENEKÜLTEK SEGÍTÉSÉRE A Jews for Ukraine elnevezésű platform célja, hogy összehangolja az Ukrajnából menekült zsidók és nem zsidók számára felajánlott segítségeket, információt nyújtson és elirányítson mindenkit a számára megfelelő szervezethez, segítséghez. 2022-03-11 14:54
-
SERTÉSSZÍVET KAPOTT EGY ZSIDÓ FÉRFI AMERIKÁBAN Ez volt az első alkalom, hogy genetikailag módosított sertésszívet ültettek emberbe. 2022-03-11 11:00
-
ZSIDÓ HARCOSOK AZ UKRÁN FRONTVONALBAN „A zsidók mindig megvédték az országot, amelyben élnek. A zsidók összefognak és minden módon segítenek”, mondta az Ukrajnai Zsidó Szervezetek és Közösségek Szövetségének vezetője. 2022-03-11 08:10