Harari 100 millió forintot adományoz az ukrajnai gyerekek segítésére

„Az ukrajnai küzdelem az egész világ jövőjét alakítja. Ezen múlik mindannyiunk szabadsága” – vélekedett a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora.

Egymillió sékelt, azaz több mint 100 millió forintot adományoz az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) az ukrajnai gyermekek megsegítésére – jelentette be Facebook-oldalán a világszere ismert izraeli történész, Yuval Noah Harari.

„Eljött a pillanat, amikor ki kell állni, és meg kell mutatkozni” – mondta a Héber Egyetem professzora Facebook-bejegyzésében.

„Az ukrajnai küzdelem az egész világ jövőjét alakítja. Ezen múlik mindannyiunk szabadsága” – vélekedett a professzor, aki a globális szolidaritás jegyében házastársa, Icik Jahav és a saját, valamint a Sapenship nevű szervezetük nevében adományoz 1 millió sékelt az UNICEF-nek.

„A pénzt orvosi ellátásra, élelemre és vízre, valamint alapvető életkörülményeik javítására fogják fordítani. Ezeknek a gyerekeknek a jövője mindannyiunk jövője” – fejezte be szavait.

Az izraeli sztártörténész könyveit ötven nyelvre fordították le az elmúlt években, s történeti munkái mellett a jelenkorról tett megnyilatkozásaira is milliók figyelnek világszerte.

Kapcsolódó cikkünk:

Harari: Putyin történelmi vereség felé tart – Kibic Magazin

Yuval Noah Harari izraeli történész, író szerint az orosz elnök elkalkulálta magát Ukrajna inváziója előtt, és nem számított olyan karakán ellenállásra, mint amivel az orosz seregek most szembesülnek. „Kevesebb mint egy hete tart a háború, és egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Vlagyimir Putyin történelmi vereség felé tart.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp