Krízisvonal ukrajnai menekülteknek

A Mazsihisz a JCC Budapest – Bálint Házzal közösen vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül segítséget nyújt az Ukrajnából menekülteknek.

A Mazsihisz is szomorúan és aggódva figyeli az Ukrajna elleni hadműveleteket. Mint azt korábbi közleményükben is írták, együttéreznek Ukrajna polgáraival, a kárpátaljai magyarsággal, az ott lakó zsidó barátaikkal. A szervezet az együttérzésen túl azonban tenni is szeretne valamit.

A Mazsihisz és az EMIH is aggodalmát fejezte ki az ukrajnai háború kapcsán – Kibic Magazin

A zsidó hitközségek felkészültek a Magyarországra érkező menekültek megsegítésére. Miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, mind a Mazsihisz, mind pedig az EMIH közleményt adott ki, amelyben aggodalmukat fejezik ki a kialakult háborús helyzet miatt. „A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) aggodalommal figyeli az Ukrajna területe ellen megindított katonai műveleteket.

Ezért a Mazsihisz a JCC Budapest – Bálint Házzal közösen vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül segítséget nyújt az Ukrajnából menekülteknek.

Az erre a célra működtetett krízisvonal telefonszáma: +36 30 541 8771
E-mail cím: security@mazsihisz.hu (a központban magyar, angol és orosz nyelven is beszélnek).

„Kérjük, segítsenek, hogy eljusson a hír azokhoz, akiknek szükségük van rá! És reméljük együtt, hogy minél hamarabb vége lesz ennek a rémálomnak”

– olvasható a Mazsihisz honlapján.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp