Antiszemita provokációtól tartanak a Kelet-Ukrajnában élő zsidók

Az orosz média már a konfliktus kezdetekor tele volt ukrajnai zsidóellenes üldöztetésről szóló hamis jelentésekkel.

„Miután Moszkva hivatalosan is elismerte két szakadár enklávét, a helyi zsidó vezetők nemcsak amiatt aggódtak, hogy kitelepíthetik őket a kiújuló harcok következtében, hanem amiatt is, hogy a Kreml antiszemita provokációkkal próbálja majd delegitimálni országukat” — írja a 168 óra.

Meir Stambler rabbi, az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke jobban aggódik az orosz ügynökök által kivitelezett antiszemita provokációk, mint a totális háború lehetősége miatt.

„Soha nem aggódtunk a biztonság miatt, de most már aggódunk, hogy a helyzet megváltozhat, ezért dolgozunk a biztonsági óvintézkedéseken minden rabbi, közösség, iskola és zsinagóga számára” – mondta a rabbi.

„Antiszemitizmussal vagy fasizmussal akarják (vádolni) az ukránokat” – vélekedett Meir Stambler.

A lap szerint az orosz média már a konfliktus kezdetekor tele volt ukrajnai zsidóellenes üldöztetésről szóló hamis jelentésekkel.

2014 márciusában Vlagyimir Putyin orosz elnök arra figyelmeztetett, hogy „a reakciós erők, nacionalista és antiszemita erők Ukrajna bizonyos részein zajló tombolása szükségessé teheti a katonai beavatkozást”, zsidó közösségek vezetői pedig azzal vádolták a Kremlt, hogy propagandacélokból antiszemita incidenseket provokál.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp