A zsidó ukránok együtt fognak fegyvert polgártársaikkal az oroszok ellen

A helyi rabbik továbbra is gondoskodni akarnak az Ukrajnában maradó zsidókról.

A zsidó ukránok polgártársaikkal egységesen fognak fegyvert fogni az orosz invázió ellen – mondta a közösség egyik vezetője, Meir Stambler rabbi.

Arra a kérdésre, hogy háború esetén harcolni fognak-e a zsidó közösség tagjai, az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke azt mondta: „A zsidók sok területen ott vannak Ukrajnában, a kormányban, az üzleti életben, a hadseregben is.”

Az Egyesült Államokban nevelkedett Stambler rabbi évtizedekkel ezelőtt 19 évesen érkezett Ukrajnába a lubavicsi mozgalom küldötteként, és soha nem hagyta el Ukrajnát.

Azt mondta, hogy a zsidók „hosszú kapcsolata” Ukrajnával nehéz volt, de az elmúlt években javult.

„Itt vannak a zsidók, nagyon jó éveket élünk meg ukrán szomszédainkkal, a lakosság részei vagyunk. De itt a földet vér áztatta, zsidó vér. A lakosság részének érezzük magunkat, ezért nagyon nehéz. De ez fontos, mert nem építhetsz semmit a történelem megtanulása nélkül.”

Felidézve, hogy az orosz agresszió hogyan egyesítette az országot 2014-ben, azt mondta: „Putyin tette ezt, miután elfoglalták a Krímet és megkezdték a háborút, az emberek nagyon-nagyon kötődtek országukhoz. Már megtörtént, nyolc éve háborúban állunk.”

“Itt az ideje, hogy minden ember megpróbálja támogatni Ukrajnát. A világnak fel kell lépnie Ukrajna mellett, mert nem csak Ukrajna, hanem a világ is”, tette hozzá.

Meir Stambler rabbi

A háború kitörése nyomán a 160 ukrajnai zsidó közösség rabbijai együttesen arra kérték a közösségek vezető tagjait, hogy tartsanak be minden iránymutatást, s gondoskodjanak a településükön élő összes zsidóról. Hangsúlyozták, hogy mellettük, az országban maradnak.

“Ugyanakkor mindenki, aki biztonságosan el tudja hagyni Ukrajnát, jobban jár, ha szárazföldi átkelőkön keresztül ezt teszi” – áll közleményükben. “Az országban élő rabbik és az ultraortodox Chabad mozgalom küldötteinek többsége, noha izraeli vagy amerikai állampolgársággal rendelkezik, felelősségvállalásból továbbra is ott marad, hogy gyülekezeteivel legyen e nehéz pillanatokban” – közölték.

Zsinagóga Odesszában

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelt el különleges katonai akciót az ukrajnai Donyec-medencében, miután a héten elismerte az ottani szakadárok által önkényesen kikiáltott “népköztársaságok” függetlenségét, és azok segítséget kértek Moszkvától. Putyin leszögezte, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, így Kijevben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp