Meghalt Alexander Brody, a magyar irodalom mecénása

A zsidó családból származó üzletember unokatestvére Bródy János zenész, nagyapja Bródy Sándor, nagybátyja pedig Hunyady Sándor volt, a 20-dik század első felének kiemelkedő írói.

Meghalt Alexander Brody a magyar irodalmi és tudományos élet mecénása, író, üzlet és reklámszakember – írta meg a család közlésére hivatkozva a 24.hu. Alexander Brody 89 éves volt. Budai otthonában érte a halál.

Bródy Sándor 15 éves korában jutott el Amerikába, ahol felvette az Alexander Brody nevet, majd a Princetonon diplomázott és egy reklámcégnél, a Young and Rubicamnél vállalt munkát. Brody harmincnégy év alatt a cég nemzetközi igazgatói posztjáig jutott. Büszke volt arra, hogy együtt ebédelhetett Neumann Jánossal, Albert Einsteinnel és Greta Garbóval is.

Alexander Brody

Hazatérését követően megalapította a Bródy Sándor-díjat, illetve társalapítója volt a Bolyai János alkotói díjnak is.

Bródy Sándor, a modern magyar prózairodalom egyik legfontosabb előfutára, korának egyik „sztárírója”, aki a gyökereit soha meg nem tagadó, büszke zsidóként vált magyar irodalmi klasszikussá, írja róla a mazsihisz.hu. Leszármazottai is országos ismertségre tettek szert, hiszen az ő unokájaként született Bródy András, a Széchenyi díjas közgazdász, dédunokája pedig a Kossuth-díjas Bródy János.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp