Az egészségügyben dolgozók nem folytathatnak ilyen tevékenységet az egészségügyi minisztérium utasítása szerint, mivel a szexuális irányultság nem egy orvosi probléma, amelyet terápiával kellene kezelni.
Nitcán Horowitz egészségügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy betiltják a melegeket célzó konverziós vagy reperatív terápia végzését az egészségügyi szakemberek számára. A minisztérium szerint a tilalom életmentő intézkedés, amelynek célja a „lélekgyilkos” gyakorlat felszámolása.

Az egészségügyi minisztérium megtiltja az egészségügyben dolgozóknak, hogy javasolják vagy megkíséreljék az erősen vitatott terápiát, amely azt állítja, hogy az LMBTQ embereket a heteroszexualitás felé orientálja. Az utasítás figyelmeztet az ilyen kezelések igénybevételével járó lelki veszélyekre, egyértelművé teszi, hogy azok jogtalanok, és megtiltja, hogy a szakemberek felajánlják, reklámozzák vagy elvégezzék azokat, valamint büntetőintézkedéseket tesz lehetővé azokkal szemben, akik megszegik az utasítást.
„A kezelés olyasvalami, aminek segítenie kellene, amit viszont konverziós terápiának neveznek, az valójában nem kezelés, hanem kegyetlen bántalmazás”
– mondta Horowitz a minisztérium sajtótájékoztatóján.
A minisztérium irányelve kimondja, hogy a szexuális irányultság nem orvosi vagy pszichológiai probléma, amely kezelést igényelne, és hogy nincs klinikai módja annak megváltoztatására. Továbbá megjegyzi, hogy nincsen olyan elfogadott tudományos bizonyíték arra, hogy a konverziós terápia sikeres lenne.
Horowitz arról is beszélt, hogy az ilyen „terápiák” egyre többször vezettek öngyilkossághoz az LMBTQ közösség tagjainak körében. „Az agymosó konverziós kezelést végző sarlatánok életeket tesznek tönkre” – jelentette ki Horowitz, aki maga is vállaltan meleg.
Az Izraeli Meleg Ifjúság nevű szervezet közleményében áttörésnek nevezte a minisztérium új irányelvét, amely szerintük több száz tizenéves fiú és lány életét, családját és jövőjét menti meg Izraelben.
A melegkonverziós terápiákat, más néven reparatív terápiákat Izraelben, az Egyesült Államokban és máshol is erősen ellenzik, a nagy egészségügyi szervezetek bírálják az áltudományos módszereket és a homoszexualitás mentális betegségként való kezelését. A gyakorlat ennek ellenére továbbra is népszerű maradt egyes konzervatív és vallásos körökben.
2020 júniusában az akkor még ellenzéki képviselő Horowitz által támogatott, a konverziós terápiát törvényben tiltó javaslat első olvasatban átment az izraeli parlamentben a Knesszetben, feldühítve az ortodox törvényhozókat. Pedig az a jogszabály csak a pszichoterapeutáknak kívánta megtiltani a konverziós terápia végzését, és a rabbiknak viszont nem tiltotta volna meg, hogy továbbra is alkalmazzák azt. A törvényt még nem írták alá. (Times of Israel, Haaretz)
Most a melegek „átnevelésével” verte ki a biztosítékot az izraeli oktatási miniszter – Kibic Magazin
A korábban a vegyesházasságokat a holokauszthoz hasonlító Rafi Perec most a melegek heteroszexuálissá való „átneveléséről” értekezett. Netanjahu elhatárolódott saját miniszterétől. „Úgy gondolom, lehetséges” – nyilatkozta Rafi Perec szombat este a 12 -es kereskedelmi tévécsatorna híradójának a melegeket heteroszexuálissá átnevelő, úgynevezett konverziós terápiákról.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!