Izraeli modellről mintáztak egy kínai szexbabát, csak erről elfelejtették megkérdezni

Yael Cohen Aris jogi lépéseket fontolgat a szexbabákat gyártó kínai cég ellen, mivel az engedélye nélkül használták fel a képmását.

A 25 éves Yael Cohen Aris modell azt állítja, róla mintázott szexbabát egy kínai cég, ráadásul a fotóit is felhasználták annak reklámozásához, írja a Telex az Insider nyomán.

Yael Cohen Aris

Az izraeli modellnek először 2018-ban írt az Instagramon egy követője, hogy készült egy rá hasonlító szexbaba, de ekkor még csak véletlen egybeesésnek gondolta. Később viszont meglátta, hogy a baba gyártója egy fórumon írt arról, hogy igenis a modell képei ihlették meg a Yael névre hallgató terméket.

Cohen Aris szerint az eset nem csak a képmásáról, hanem az identitásáról is szól, és bár gyakran mintáznak szexbabákat modellekről és pornósztárokról, tőle senki nem kérdezte meg, hozzájárul-e ehhez.

Ezért a modell jogi lépéseket szeretne tenni, de mivel a cég székhelye Kínában van, a lehetőségei korlátozottak. Egy floridai ügyvéd szerint Kína a szellemi tulajdon „vadnyugata” és csupán azzal, hogy lemásolták a külsejét, nem érvényesítheti szerzői jogi igényét. Ezt legfeljebb akkor tehetné, ha ő maga készített volna babákat saját magáról, és azokat másolták volna le.

A szexbabákat gyártó kínai cég ráadásul azt állítja, hogy csak véletlenül hasonlít a Yael elnevezésű termékük Yael Cohen Arisra. Viszont, hogy elkerüljék a felesleges félreértéseket, úgy döntöttek, a baba nevét Ashleyre változtatják. Ugyanakkor kijelentették, hogy minden szexbabájuk „eredeti, és nem más emberek portréja alapján készült”.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp