Nehezen fogadta el édesanyja az Eurovíziós Dalfesztivál izraeli indulóját, amikor kiderült, hogy meleg

Michael Ben David fogja képviselni Izraelt az idei Eurovízión az I.M. című dallal, amely többek között arról is szól, hogy milyen nehézségeket kellett átélnie gyerekkorában szexuális irányultsága miatt.

Michael Ben David I.M. című dala nyerte az izraeli X-Factor televíziós dalversenyt, így a 25 éves énekes képviselheti Izraelt az idén májusban Torinóban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon. Az I.M. (I am – Én) Lidor Szaadja, Chen Aharoni és Aszi Tal szerzeménye.

„Az emberek rám szavaztak, és ez azt jelenti, hogy elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Ez nem csak nekem szól. Ez sok olyan emberért van, akik értéktelennek és haszontalannak érzik magukat”

– mondta a győzelmét követően Ben David, aki nyíltan beszélt azokról a nehézségekről, amelyekkel gyerekkorában szembesült, kezdve az iskolai zaklatástól, amiért magas hangon énekelt, egészen addig, hogy édesanyja kezdetben nehezen fogadta el őt, amikor kiderült, hogy meleg.

A fenti nehézségek a dalban is megfogalmazódnak az előadó szerint. Az I.M. ugyanis egyrészt az ember belső erejét dicsőíti, másrészt sikerül vele kifejezni Ben David „teátrális” és „eltúlzott” személyiségét, valamint azt a fájdalmat, amelyet gyermekkorában tapasztalt szexuális irányultsága és magas hangja miatt.

Tavaly Izraelt Eden Alene képviselte a dalversenyen, aki a 17. helyen végzett. Utoljára 2018-ban, Netta Barzilaj tudott nyerni Toy című dalával. Ez volt Izrael negyedik győzelme az Eurovíziós Dalfesztiválok történetében.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp