Fejér megye utolsó eredeti zsinagógája újulhat meg

A sárbogárdi műemlék zsinagóga nemrég új tulajdonoshoz került, aki eltökélt abban, hogy rendbe hozza a leromlott állapotú épületet.

Sárbogárdon áll Fejér megye utolsó olyan zsinagógája, amely az eredeti építés szerkezeti elemeit őrzi, írja Cseh Viktor nemrég megjelent könyvére hivatkozva a Bennem Élő Eredet. A lap most arról is beszámolt, hogy az 1879-ben emelt zsinagóga a napokban az Alba Régió Kulturális Alapítvány tulajdonába került. A szervezet a Hit Gyülekezete és egy Szegletkő Kft. elnevezésű építőipari vállalat támogatásával tudta megvásárolni.

A sárbogárdi zsinagóga 2020-ban (Fotó: Terbócs Attila / Wikimedia Commons)

A zsinagógában ezelőtt ruhabolt és bútorlerakat működött. A Műemlékem nevű portál állapotjelentése szerint „az épület statikailag rendben van” ugyan, de „elszomorító a látvány”, hogy más funkciója van, mint az eredeti.

Az a továbbiakban sem valószínű, hogy a jövőben ismét zsinagógaként működjön az épület, az új tulajdonos valamilyen kulturális tevékenységet és zsidó emlékőrzést tervez a helyszínen megvalósítani. Az épületet és a vevőt is jól ismerő Stern Pál a Bennem Élő Eredetnek azt mondta:

„Ha meg is újul majd az épület, most még nehéz elképzelni, hogy hitélet is lesz benne. Bár ki tudja? Mindenestere reálisabb egyelőre azt feltételezni, hogy pár éven belül a zsinagóga kulturális és közösségi célokat fog szolgálni: kiállítótérként, hangverseny- és rendezvényteremként, rendhagyó tanórák helyszíneként működhet majd.”

Stern szerint hosszú és komplex felújítás várható, egyelőre annyi történt, hogy szerkezetileg stabilizálták és leszigetelték az épület bizonyos részeit. Az új tulajdonosnak azt is el kell dönteni, hogy mi lesz majd azokkal a vallási tárgyú könyvmaradványokkal, hitközségi iratanyagokkal, amelyeket évtizedekig a zsinagóga padláson halmozták fel.

A sárbogárdi zsinagóga 1983-ban (Fotó: Fortepan / Gazda Anikó)

A zsinagóga megvásárlását András Gábor, Ábrahamson Ármin korábbi sárbogárdi rabbi unokája is támogatta. A lapnak elmondta:

„Pontosan nem tudom, hogy mikor, milyen ütemben és mikorra újulhat meg a zsinagóga, de úgy éreztem, hogy ha megtehetem, akkor kötelességem részt venni ebben a történetben. Már csak a családom emlékének tisztelete miatt is.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp