Zsidó kulturális egyesület alakult Egerben

Az Egri Zsidó Kulturális Egyesület (EZSIKE) legfőbb célja az egykori egri zsidó polgárok kulturális és vallási hagyományainak újjáélesztése.

A múlt hétvégén megalakult Egri Zsidó Kulturális Egyesület (EZSIKE) elnöke, Radó István, a mazsihisz.hu érdeklődésére elmondta: céljuk az egykori egri zsidó polgárok kulturális és vallási hagyományainak újjáélesztése, ennek keretében tervezik a zsidó ünnepek rendszeres történeti bemutatását, holokauszt emlékünnepségek rendezését, a helyi zsidó ipari-kereskedelmi emlékek és híres egri zsidók élettörténetének megismertetését, kulturális és közéleti programok szervezését, valamint – a Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettel (Mazsike) együttműködve – botlatókövek elhelyezését a volt zsidónegyedben.

Az ortodox zsinagóga Egerben (Fotó: Pásztörperc / Wikipédia)

A tervek között szerepel az 1840-ben épült ortodox zsinagóga koncertteremmé alakítása, valamint a mellette lévő egykori zsidó iskola átalakítása kiállítási, közösségi és kulturális célokra. Ez utóbbinak többek között azért van jelentősége, mert az EZSIKE – a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házával együttműködésben – tervezi egy állandó tárlat létrehozását a tudományos és művészeti élet zsidó kiválóságainak tiszteletére és vallási relikviák bemutatására.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp