Magyar holokauszttúlélő és az őket megmentők utódai találtak egymásra 76 év után

Az embermentő Thuróczy házaspár sosem jelentkeztek elismerését, azt mondták, nem ezért tették, hanem az emberség miatt. Viszont posztumusz, 2021-ben Világ Igaza díjat kaptak.

A magyar származású, Venezuelában született zongoraművész Andres Carciente, 2020 nyarán egy képeslap segítségével talált rá édesanyjának és nagymamájának megmentőire, akik a vészkorszakban egy budai bérházban bújtatták őket.

Turóczy Lajos és Grúber Irén már régen meghaltak, de az unokájukkal, Péterrel sikerült kapcsolatba lépnie, akik számára nagy meglepetés volt, hogy Andres Carciente megkereste őket. Péter visszaemlékezése szerint a nagyszülők nagyon szerények voltak. Másoknak sosem beszéltek arról, hogy életeket mentettek.

Thuróczy Péter és Aranka

“Lehetett jelentkezni megmentőként támogatásra, de ők ezzel sosem éltek, azt mondta a nagymama, hogy nem azért segítettek, hogy kapjanak érte valamit, az emberség volt a fontos”, meséli Thuróczy Péter a zsido.com-nak adott interjúban.

Annak ellenére, hogy nem jelentkeztek a Thuróczy nagyszülők elismerésért, posztumusz Világ Igaza díjjal is kitüntették a bátorságukért 2021-ben.

Thuróczy Lajos és Grúber Irén

A nagyszülők először a hatéves Friedmann Ágnest és édesanyját, Etelkát bújtatták, de később jöttek mások is. Az orosz katonák elől  el kellett rejtenia fiatal asszonyokat, akik a pincében található ruhaanyagok között húzták meg magukat.

Thuróczy Péternek sokat mesélt a nagymamája. Azt mondta, a nagyszüleinek sokszor függött az élete a kislánytól, mivel a nácik többször tartottak ellenőrzést náluk, és ilyenkor félő volt, hogy a 6 év körüli Ágnes elszólja magát.

“Olyan is volt, hogy kinyitották az ajtót és Etelka az ajtó mögé bújt. A nagymama pedig azt mondta a náciknak: „Grúber Irén vagyok, sváb. A kicsi unokahúgom van nálunk.” – meséli Thuróczy Péter.

Péter azt is megkérdezte a nagyanyjától, hogy tudja-e mi történt volna, ha ezek az emberek rájönnek, hogy bújtat valakit, aki azt válaszolta: „Hát lelőttek volna.”

“Teljes mértékben tudatában voltak a helyzetnek, mégis képesek voltak helyesen cselekedni” – hangsúlyozza Thúróczy Péter.

Friedman Ágnes végül Svájcba került a háború után, ott tanult egy ideig, majd Franciaországba utazott, onnan ment Brazíliába, később Venezuelába, ahol meg is házasodott. Az ő fia, Andres kereste meg végül a Thuróczy unokát, Pétert.

Kapcsolódó cikkünk:

76 év után találta meg édesanyja megmentőit a venezuelai férfi – Kibic Magazin

Andres Carciente zsidó származású édesanyja hatéves volt, amikor 1944-ben a fakereskedő férfi és családja elbújtatta a nyilasok elől. Carciente most személyesen mondhatott köszönetet a megmentők unokájának. Néhány hete mutatta be a Mandiner Friedmann Ágnes és fia, Andres Carciente történetét – a zongoraművészét, aki édesanyja vészkorszak korabeli megmentőit keresi Magyarországon.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp