Másfél óra alatt döntöttek a nácik „a zsidókérdés végső megoldásáról”

80 éve, 1942. január 20-án rendezték a Wannsee-konferenciát, amelyen Adolf Eichmann és társai kimondták az európai zsidóság halálos ítéletét.

A Berlin délnyugati csücskében fekvő tó, a Wannsee partján található pazar villák egyikében mondták ki a végítéletet a náci elit képviselői arról a népcsoportról, amelynek gyűlölete már Adolf Hitler ideológiai alapvetéséből, a Mein Kampfból is sugárzott.

Egy magyar transzport szelekciója az auschwitz-birkenaui haláltábor rámpáján (Fotó: Fortepan / Lili Jacob)

A náci vezetők tanácskozása alig másfél óráig tartott. A jegyzőkönyvet Adolf Eichmann, a „zsidóügyi referatúra” főnöke vezette, rögzítve egyebek között azt is, hogy „a zsidókérdés végső megoldását” Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetője koordinálja.

Történészek egybehangzó véleménye szerint már jóval a Wannsee-konferencia előtt döntés született arról, hogy a német befolyási övezetben egyetlen zsidó sem élheti túl a háborút. 1941 nyara, a Szovjetunió elleni támadás óta a frontvonal mögött tevékenykedő SS-Einsatzgruppék (kommandók) már több mint félmillió zsidót gyilkoltak meg. Az 1942. januári tanácskozás célja az volt, hogy a jelen lévő államtitkárok és főhatósági vezetők egyeztessék a zsidók összeurópai megsemmisítésének részleteit.

A Wannsee-konferencia résztvevői:

Reinhard Heydrich SS-vezérezredes, Alfred Meyer államtitkár (a megszállt keleti területek minisztériumának képviseletében), Georg Leibrandt minisztériumi főosztályvezető (a megszállt keleti területek minisztériumának képviseletében), Wilhelm Stuckart államtitkár (a birodalmi belügyminisztérium képviseletében), Erich Neumann államtitkár (a négyéves terv irodájának teljhatalmú megbízottja), Roland Freisler államtitkár (a birodalmi igazságügyminisztérium képviseletében), Josef Bühler államtitkár (a főkormányzói irodától, Hans Frank képviseletében), Martin Luther államtitkár (a külügyminisztériumtól), Gerhard Klopfer SS-ezredes (a pártkancelláriától, Martin Bormann képviseletében), Friedrich Kritzinger minisztériumi vezérigazgató (a birodalmi kancellária képviseletében), Otto Hofmann SS-vezérőrnagy (a Faji és Áttelepítési Főhivataltól), Heinrich Müller SS-vezérőrnagy (a Gestapo parancsnoka), Adolf Eichmann alezredes (a Birodalmi Biztonsági Főhivataltól), Eberhard Schöngarth SS-ezredes (a biztonsági rendőrség és az SD lengyelországi parancsnoka), Rudolf Lange SS-őrnagy (a biztonsági rendőrség és a biztonsági szolgálat lettországi parancsnoka és a balti államok, valamint Fehéroroszország biztonsági rendőrségének és szolgálatának hadtest parancsnok-helyettese)

A 15 oldalas jegyzőkönyv szinte leplezetlenül írja le milliók útját a halálba, 11 millióban adva meg a kiirtandó zsidók számát. Magyarországról 742 800 embert kellett volna meggyilkolni. Európát „nyugatról kelet felé haladva kell átfésülni”, az „evakuált zsidókat átmeneti gettókban” összegyűjteni. Közülük a munkaképeseket utak építésére kell alkalmazni, „amelynek során nagy részük kétségkívül természetes létszámcsökkenés révén fog kiesni” a munkából. Az életben maradókat „megfelelő elbánásban” kell részesíteni – áll a jegyzőkönyvben. A parancs neve:

„Munka általi megsemmisítés”.

Ilyen horderejű döntésekben aligha voltak illetékesek a villában – amely akkor az RSHA vendégházaként működött – összegyűlt hivatalnokok, ezt kizártnak tartja Norbert Kampe, a villában berendezett emlékhely igazgatója. „Felülről érkező bebiztosítás” nélkül a minisztériumi tisztviselők nem adhatták áldásukat egy ilyen műveletre; a döntés már korábban megszületett.

Hitler maga soha nem adott írásos utasítást a népirtásra. „Ez nem illett hozzá, ő gyűlölte a bürokráciát” – mondta Kampe. Mindazonáltal három nappal az Egyesült Államokhoz intézett hadüzenet után, 1941. december 11-én a „Führer” Berlinbe rendelte a Német Birodalom összes gauleiterét (a közigazgatási egységek vezetőit).

A háborúnak az Atlanti-óceánon túlra történt kiterjesztésével fokozni kell a zsidók üldözését – sulykolta a meghívottak fejébe a „vezér és kancellár”. Az I. világháborús vereségért az egész világon bűnhődniük kell a zsidóknak, akik amúgy az új háború okozói is – hangoztatta. „Hitler efféle kirohanásait azután a náci főnökök utasításként adták tovább a beosztottjaiknak” – mondta Kampe.

A kiirtandó 11 millió zsidó országonkénti bontása a Wannsee-konferencia jegyzőkönyvéből (Kép: Wikimedia Commons)

A Wannsee-konferencia előtt Heydrich elérte, hogy Hermann Göring birodalmi marsall „biankó csekket” állítson ki, azaz szabad kezet adjon neki. Ennek értelmében ő dönthetett a „zsidókérdés átfogó megoldásáról Európa német befolyási övezetében”. Terve az volt, hogy ráhangolja a feladatra az államapparátust, társtettessé és beavatottá tegye a tisztviselőket – vallotta két évtizeddel későbbi jeruzsálemi perében Eichmann.

Heydrich arra törekedett, hogy bővítse a kiirtandó személyek körét. A jegyzőkönyv arról is rendelkezik, miként kell kezelni a zsidókat, illetve az első- és másodfokú „keverékeket”, vagyis a vegyes házasságokból született személyeket. „Cseh- és Morvaország birodalmi protektora” azonban nem sokáig munkálkodhatott a Wannsee partján megfogalmazott gyilkos terv megvalósításán. 1942 májusában cseh ellenállók Prágában elkövetett merénylete során súlyosan megsérült, majd pár nappal később meghalt.

A nácik és szövetségeseik mintegy hatmillió zsidót gyilkoltak meg a holokausztban. (MTI, Wikipedia)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp