Náci kardlendítéssel próbálta meggyőzni a bíróságot a norvég tömeggyilkos

A 77 embert meggyilkoló szélsőjobboldali Anders Breivik 10 év után szabadulna a börtönből, szerinte már nem jelent veszélyt a társadalomra.

Anders Breiviket 21 év börtönre ítélete a bíróság a 2011 júliusában általa elkövetett merényletek miatt. Ez a Norvégiában maximálisan kiszabható büntetés. A náci nézeteket valló Breivik azonban 21 év után is börtönben maradhat, amennyiben úgy ítélik meg, hogy továbbra is veszélyt jelent a társadalomra.

Anders Breivik náci karlendítéssel üdvözli a bíróságot

Breivik szerint ő már most sem veszélyes, így a bírósághoz fordult azzal a kéréssel, hogy a norvég törvényeknek megfelelően 10 év börtönt követően helyezzék feltételesen szabadlábra. Hogy mindezt nyomatékosítsa kedden náci karlendítéssel köszöntötte az ügyében eljáró bíróságot, miközben egy Hagyjátok abba a fehér nemzetünk elleni népirtást! feliratú táblát tartott a másik kezében.

A 42 éves merénylő azt magyarázta a bíróságnak, hogy azért mészárolt le 77 embert, köztük több tizenévest, mert „kimosta az agyát a neonáci Vér és Becsület mozgalom”. Ő maga éppen ezért „nem tehető felelőssé” a gyilkosságok miatt, és egyébként is „elhatárolódik az erőszaktól”.

Randi Rosenqvist, a Breiviket korábban is vizsgáló pszichiáter szerint kevés esélye van, hogy meg tudja majd győzni a bíróságot arról, hogy már nem jelent veszélyt a társadalomra, az elmúlt 10 évben ugyanis egyáltalán nem mutatott semmi megbánást azért, mert nyolc ember halálát okozta azzal, hogy felrobbantott egy autót egy osloi kormányépület előtt, illetve 69 embert agyonlőtt a Munkáspárt ifjúsági tagozatának nyári táborában Utøya szigetén.

Az áldozatok családtagjai attól tartanak, hogy Breivik valójában nem számít arra, hogy szabadulhat a börtönből, és csak arra akarja majd felhasználni a tárgyalást, hogy ismét felhívja a média figyelmét magára és szélsőséges, gyilkos nézeteire. (444, Times of Israel)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp