Horogkeresztes zászlóval takarták le egy olasz szélsőjobbos párt tagjának koporsóját

Olasz katolikus és zsidó vezetők egyaránt felháborítónak nevezték, hogy szélsőjobboldaliak egy csoportja a templomi szertartás után horogkeresztes zászlóval takarta le egyik elhunyt tagjuk koporsóját a templom előtt, és náci karlendítést mutattak be.

A közösségi médiában közzétett képek szerint a Forza Nuova (Új Erő) szélsőjobboldali párt egyik elhunyt tagjának koporsóját horogkeresztes zászlóval takarták le a templomi szertartást követően.

A római katolikus érsekség közleményben tudatta, hogy a Róma egyik központi negyedében lévő Szent Lucia plébánia papjainak – köztük annak, aki a gyászszertartást tartotta – fogalmuk sem volt arról, hogy mi fog történni a templomon kívül. Az egyházmegye közleménye a zászlót „a kereszténységgel össze nem egyeztethető, borzalmas szimbólumnak” nevezte, és azt közölte, hogy az eset a vallási szertartás „ideológiai kizsákmányolásának” sértő példája.

A római zsidó közösség felháborodását fejezte ki amiatt, hogy több mint hét évtizeddel a II. világháború vége és az olasz fasiszta diktatúra bukása után még mindig történhetnek ilyen események.

„Elfogadhatatlan, hogy egy horogkeresztes zászlót még manapság is ki lehet tenni a nyilvánosság előtt, különösen egy olyan városban, ahol a nácik és fasiszta kollaboránsaik deportálták a zsidókat” – áll a zsidó közösség közleményében, amely szerint a temetési incidens „még felháborítóbb, mert egy templom előtt történt”.

Róma zsidó negyedében 1943. október 16-án végrehajtott razzia után több mint 1000 fővárosi zsidót deportáltak, a legtöbbjüket az auschwitzi haláltáborba. Csak 16-an tértek vissza közülük.

A rendőrség közölte, hogy az esetet lehetséges gyűlölet-bűncselekményként vizsgálják. Tavaly márciusban egy másik római templom előtt hasonló incidens történt. (Reuters)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp