A 20-dik század egyik legnagyobb költője idén lenne 100 éves. Emlékére rendezvénysorozat indul.
Az 1922. január 3-án született költő a 20. századi magyar költészet, esszéirodalom és fordítás egyik legjelentősebb alakja.
Szülei az Ugocsa megyei Halmi községből vándoroltak Budapestre az I. világháború után. Nemes Nagy Ágnes a Baár-Madas Református Leánylíceum tanulója volt, az iskola igazgatója Áprily Lajos költő volt, aki meghatározta költői pályáját. Később a Pázmány Péter Tudományegyetemen megismerte Szerb Antalt, Halász Gábort, valamint Lengyel Balázst, akivel később össze is házasodtak.

Lengyel Balázs 1942 őszétől katonai szolgálatot teljesített, hadműveleti területen volt. 1943-ban először Becsén, azután pedig a Muraközben mint karpaszományos szakaszvezető, hadapród őrmester teljesített szolgálatot. Később megszökött a katonaságtól, és Budapesten bujkált. Eközben Nemes Nagy Ágnessel több zsidót is megmentettek.
1997-ben férjével együtt posztumusz megkapta Izrael Állam Jad Vasem kitüntetését.
Nemes Nagy Ágnes csak a hetvenes, nyolcvanas években, vagyis nagyjából 50 éves korában lett a magyar irodalmi élet meghatározó személyisége, kapcsolatot tartott az emigrációban élő költőkkel, írókkal, több külföldi felolvasóesten, írótalálkozón is részt vett.
1983-ban 61 éves korában életműve elismeréseként megkapta a Kossuth-díjat, 1991-ben pedig alapító tagja lett a Magyar Tudományos Akadémián belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Budapesten hunyt el 1991. augusztus 23-án.
Irodalmi karaván, film és online kampány is indul a centenárium alkalmából
A 100 éve született Nemes Nagy Ágnes költő emlékére indított centenáriumi sorozattal, valamint az Irodalmi Karaván című irodalmi roadshow-val ünnepel 2022-ben a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum. A 2021-ben egész éven át zajló, több mint félmillió embert megszólító Pilinszky100 centenáriumi sorozat 2022-ben Nemes Nagy Ágnes centenáriummal folytatódik – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel. A rendezvénysorozat a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint Juhász Anna irodalmár szervezésében valósul meg Viszonylagos öröklét – Nemes Nagy Ágnes100 címmel.
A centenáriumra a Nemes Nagy Ágnes műveit 2016 óta gondozó Jelenkor Kiadó is nagy erőkkel készült, a Könyves Magazinnal együttműködésben mutatják be a #nemesnagy100 – „érzelemmel telített tárgyak” című filmet, melyet a költő szülinapján, január 3-án este tűznek műsorra a Facebook és Instagram-oldalukon (a filmben Ferencz Győző, Kustos Júlia, Lator László és Závada Péter mesél Nemes Nagy Ágnesről és költészetéről).
Kapcsolódó cikkünk:
Nemes Nagy Ágnes zsidókat mentett a háború alatt a férjével – Kibic Magazin
A költő nemrég, január 3-án lett volna 98 éves. 1997-ban Világ Igaza díjat kapott a Jad Vashemtől. Nemes Nagy Ágnes szülei az Ugocsa megyei Halmi községből vándoroltak Budapestre az I. világháború után, lányuk már itt született 1922. január 3-án. A Baár-Madas Református Leánylíceum tanulója volt, az iskola igazgatója Áprily Lajos költő volt, aki meghatározta költői pályáját.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!