Amíg jönnek az emberek, folytatni fogják

Komáromban egyszer már hanyatlásnak indult a zsidó közösségi élet, a rendszerváltást követően azonban új lendületet kapott a hitközség, amely idén ünnepelte fennállásának 230. évfordulóját. Helyszíni riport a Duna túloldaláról.

Kellemes süteményillat fogad belépve a komáromi Menházba, ahol a zsidó hitközségtől függetlenül egy cukrászda is üzemel. Muszáj volt kiadni pár helyiséget, hogy könnyebb legyen finanszírozni az épület fenntartását, magyarázza Paszternák Zsuzsanna, miközben a hitközség irodája felé mutatja az utat. A folyosók falain fotók idézik meg az elmúlt évek közösségi eseményeit, amelyek a járvány miatt most sorra maradnak el.

Ajvé, hétfő!

Éppen azelőtt érkezem a Duna északi partján fekvő városba, hogy a szlovák kormány a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt újabb korlátozások bevezetéséről döntene. A zsidó közösség tagjai ekkor már tudják: a közelgő hanukai rendezvény ismét az online térbe korlátozódik. Erről néhány napja Paszternák András, a Komáromi Zsidó Hitközség programkoordinátora tájékoztatta azokat, akik a Zoom-on kéthetente futó Ajvé, hétfő! elnevezésű online eseményre becsatlakoztak.

A Menház épülete Komáromban (Fotó: Kibic)

A járvány miatti korlátozások sok más közösséghez hasonlóan a komáromit is a Zoom-ra kényszerítették, így született meg az Ajvé, hétfő!, amely kezdetben hetente, az utóbbi időben pedig kéthetente jelentkezik. A 31. alkalomkor éppen Kurucz Ákos rabbijelölt, a nyíregyházi hitközség vallási vezetője a vidéki kis közösségek helyzetéről, a rabbinikus tanulás szépségeiről és a műhús lehetséges kóserságáról tart előadást. A nagyjából 30 fős hallgatóság Komáromon túl Askelonból, Chicagóból, Balassagyarmatról, Kassáról, Dunaszerdahelyről, Pozsonyból vagy éppen Budapestről csatlakozik be az eseményre.

Többen Komáromból származnak, velük általában eddig csak évente egyszer, a mártír emléknapon lehetett találkozni. Az online programra ellátogatók most viszont úgy beszélgetnek egymással több ezer kilométer távolságból, mintha a Menház folyosóján társalognának. Az Ajvé, hétfő! célja pont az volt, hogy betöltse a járvány miatt elmaradó rendezvények utáni űrt.

A koronavírus ugyanis nagy érvágást okozott a kis vidéki hitközségeknek, amelyek sokszor azt érezhetik, mintha mindent elölről kellene kezdeniük, hogy visszahozzák az embereket. A kis közösségek ráadásul azok hiányát is jobban megérzik, akik a járvány miatt többet már nem tudnak eljönni a programokra.

A tagság fogyatkozik, a padsorok a zsinagógában üresek

Komáromban egyszer már sikerült fellendíteni a hanyatlásnak indult közösségi életet, pedig a hitközség egyik tagja könyvében már a ’80-as évek végén arról írt, hogy „kilátástalan a jövő, a sírok szaporodnak, a tagság fogyatkozik, a padsorok a zsinagógában üresek”. A rendszerváltást követően azonban új lendületet kapott a zsidó közösségi élet Komáromban, meséli Pasternák Antal, a hitközség elnöke, aki feleségével, Zsuzsannával együtt eleveníti fel, hogy mi történt a komáromi zsidóssággal az elmúlt évtizedekben.

Komáromban ebben az évben ünneplik a hitközség megalakulásának 230. évfordulóját. Míg a II. világháborúig a városban három zsinagóga is működött, a holokauszt után a közösség 2200 tagjából csupán 248 tért vissza. A környező falvakkal együtt is csak 500 főre volt tehető a túlélők száma, ebből Izrael megalakulását követően nagyjából 350-en elhagyták az akkor már Csehszlovákiához tartozó várost.

Zsidó közösségek Szlovákiában

A komáromi hitközség a pozsonyi központú Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének tagja. Az országban nagyjából 3000 zsidó él a legutóbbi népszámlálás adatai szerint. Szlovákiában 12 zsidó hitközség működik Besztercebányán, Dunaszerdahelyen, Eperjesen, Érsekújvárott, Galántán, Kassán, Komáromban, Nyitrán, Pozsonyban, Rimaszombatban, Trencsénben és Zsolnán. Pozsonyban van a legnagyobb létszámú hitközség kb. 500 taggal. Kassa 300, míg a többi közösség Komáromhoz hasonlóan 50-60 taggal rendelkezik.

Ennek ellenére a komáromi hitközség 1945-ben újjáalakult, és azóta is folyamatosan működik. Igaz, rabbija a háború után már nem volt a városnak, az 1950-es évek elején még élt a hitközség épületében egy hivatásos előimádkozó, aki Dunaszerdahelyről érkezett, de amikor lehetősége volt rá 1963-ban kivándorolt a családjával Izraelbe. Attól tartottak, hogy Komáromban nem találnak zsidó férjet a három lányuknak. „És milyen igazuk volt” – kommentálja a történetet Pasternák Antal. Krakauer Jakab volt az egyetlen, aki a háborút követően hivatásos előimádkozóként működött a hitközségen.

Kép egy Menházban lévő tablón egy 1971-es bár micvá ünnepségről (Fotó: Kibic)

A holokauszt túlélői, az idősebb emberek még tudtak ugyan imádkozni, így péntek estéken, szombat délelőttökön tartottak istentiszteleteket, de ezeken egyre kevesebben vettek részt. 1964 és 1981 között Antal édesapja, Paszternák Jenő volt a hitközség elnöke, így közelről tapasztalhatta meg, hogyan fogyatkozik meg a zsinagógába járók száma, ahogy az idősek sorra eltávoznak. Később a nagyünnepekkor olyan alkalom is előfordult, hogy felvételről szólt az ima szövege a zsinagógában. „Elég siralmas helyzet volt” – jegyzi meg Pasternák Antal.

Hitközségi Híradó

A nagy változás 1996-ban kezdődött, amikor megjelent a Hitközségi Híradó első száma. Ez egy kétnyelvű újság, amelyet a júniusi mártír megemlékezésen osztottak ki először az egybegyűlteknek a temető bejáratánál. A lap az akkor 15 és 17 éves Paszternák András és Tamás szerkesztésében és ötlete alapján készült el. Azóta minden hónapban megjelenik, az újságot a világ minden tájára elküldik a Komáromból elszármazottak számára, de online is elérhető a www.menhaz.sk oldalon. Ha valaki 100 év múlva kutatni kezdi a komáromi zsidóság elmúlt 25 évének történetét, annak könnyű dolga lesz, hiszen a Hitközségi Híradóban minden történés megjelenik.

A Hitközségi Híradó első száma a képen balra a Menház kiállításán (Fotó: Kibic)

„Innentől kezdve a két fiatalember kezébe vette a hitközség sorsát” – beszél érthető büszkeséggel két fiáról a hitközség elnöke. A Paszternák fiúk elkezdték szervezni a vallási és kulturális életet. Az előbbihez elsősorban Budapestről hívtak előimádkozót vagy kántort a nagyünnepekre. Néha Szlovákiából is, bár ott csak három rabbi működik összesen. Az elmúlt 25 év alatt nem is igazán volt olyan magyarországi kántor vagy rabbi, aki ne fordult volna már meg Komáromban.

Az első években például idelátogatott Schweitzer József akkori országos főrabbi, akinek érkezése némileg meglepte őket. Paszternák Tamás ugyanis elfelejtette megemlíteni, hogy meghívta Komáromba a főrabbit, és csak egy faxból derül ki, hogy Schweitzer József elfogadta azt a meghívást, amiről Tamáson kívül senki más nem tudott.

A közösség időközben megteremtette a stabil anyagi alapokat, amelyeket az ingatlanok bérleti díja, a tagdíjak, az adományok, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége működési támogatása, illetve számos pályázat biztosít bel- és külföldről egyaránt.

A nagyobb vallási ünnepeken túl a mártír megemlékezés, illetve a Zsidó Kultúra Európai Napja nyárvégi koncertekkel, kulturális programokkal tarkított eseménye tartozik az évente sorra kerülő rendezvények közé. A hitközség tagságának nagy része magyar anyanyelvű, de ha szükséges minden programot két nyelven szerveznek. A közösségnek van egy Kehila-díja, amelyet minden évben a Zsidó Kultúra Európai Napján adnak át olyan személyeknek, akik valami fontosat tettek az előző évben a zsidóságért, a zsidó kultúra fennmaradásáért.

Az elmúlt években a megromlott állapotú Menház is megújult- főleg szlovákiai és magyarországi pályázati forrásokból. A hitközség jelenlegi központját még 1896-ban egy helyi kereskedő, Fried Kálmán építtette szociális intézménynek szegény zsidók számára. A benne található kis ortodox zsinagóga a legenda szerint azért épült meg, mert Fried a város nagyzsinagógájának szellemiségét túl modernnek tartotta. Ma ez az egyetlen működő zsidó imaház a városban.

A Menházban lévő zsinagóga belső tere (Fotó: Kibic)

A Menházban ma a zsinagógán és az irodán kívül közösségi helyiség, könyvtár és egy kis múzeum is helyett kapott. Utóbbit oktatási célokra használják, iskolák hozzák ide a diákokat, hogy megismerjék a zsidóság történetét, a kultúrát és a szokásokat. Az itt látható anyag most éppen eléggé hiányos, sajnálkozik az elnök, a tárgyak többségét ugyanis átvitték a zsidó hitközség fennállásának 230. évfordulója alkalmából rendezett kiállításra.

Mi is itt vagyunk!

Miközben Paszternák Zsuzsanna és Antal körbevezet az épületben, futár érkezik a hanukai gyertyákkal, amelyeket Antwerpenből rendeltek az ünnep előtt a tagság számára. Én pedig a Duna Menti Múzeum felé veszem az irányt, útba ejtve a komáromi zsidóság néhány fennmaradt emlékét, amelyeket a hitközség által kiadott zsebtérkép segítségével bárki egy kellemes séta keretében felkereshet.

A térképen be vannak jelölve a különféle helyszínek. A sportközponttá átalakított nagyzsinagóga épülete, a közelében található, az idősotthonba beépített ortodox zsinagóga. A zsidó temető, amely digitalizált névkeresője segíti a sírok megtalálását, a botlatókövek, illetve azon áldozatok emlékműve a Duna partján, akiket a folyóba lőttek a holokauszt idején. De fellelhető a térképen a régi mikve helye vagy éppen a komáromi Maccabi egykori központjának épülete is.

A kerek évforduló alkalmából két kiállítás is nyílt Komáromban, az egyik egy szabadtéri tárlat, amely nagyméretű tablókon mutatja be a helyi zsidóság történetét a város központjában, de már több iskola is jelentkezett, hogy egy időre náluk állítsák ki a paneleket. A másik kiállítás a köztéri tárlattól pár lépésre, a Duna Menti Múzeum egyik épületében tekinthető meg. Mindkettő anyagát Galo Vilmos történész, a múzeum munkatársa állította össze, aki most készségesen magyarázza a kiállításon látottakat.

Galo Vilmos történész a komáromi Duna Menti Múzeumban (Fotó: Kibic)

A Mi is itt vagyunk! elnevezésű kiállítás a tárgyi emlékek mellett fotókkal gazdagon illusztrált paneleken meséli el Komárom zsidóságának történetét. Ezekből kiderül többek között, hogy a hitközséget ugyan 1791-ben alapították, de júdeai zsidók már a római időszakban megjelentek a környéken. A látogatók megismerkedhetnek a Komáromhoz köthető jeles zsidó személyiségekkel, például Seress Rezsővel, aki gyakran ellátogatott a városba, vagy az itt született Ivan Reitman filmrendezővel, aki hollywoodi mintára nemrég csillagot kapott a helyi mozi előtti járdán.

A terem két végét egy-egy nagyobb elem tölti be. Az egyik a hitközségről kölcsönkapott esküvői baldachin, a hüpe, amely alatt lévő esküvői fotó Czingel Szilvia Ünnepek és hétköznapok című könyvének borítójáról származik. Galo Vilmosnak nagyon megtetszett ez a kép, és úgy gondolta pont illeni fog ide, így elkérte a kiállításhoz. A másik nagyobb elem egy szögesdrót, amely mögött a holokauszt komáromi áldozatainak nevei az egész falat betöltik.

Az újjáéledő közösségről szóló panelen a Paszternák testvérek is megjelennek, akik bár több mint 20 éve Budapestre költöztek, nem engedték el a hitközség sorsát és programkoordinátorként továbbra is részt vesznek az események szervezésében.

A Menház kapujában

Paszternák András első emléke a hitközségről nagyjából négy éves korából származik. Nagymamája vigyázott rá akkoriban, és mivel éppen jom kipur napja volt, ezért magával vitte a zsinagógába, úgy hogy ezt nem mondta el a szüleinek. Csehszlovákiában nem volt preferálva, hogy pedagógusok családjai a vallási intézményeket látogassák, a szülei éppen ezért Budapesten, a Rabbiképző zsinagógájában házasodtak össze.

Az akkor még teli komáromi zsinagógában szegfűszeges almát szagolgattak a böjt könnyítése érdekében, emlékszik vissza András, akit ezúttal a Zoom segítségével sikerült utolérni. Az egész akkor derült ki, amikor otthon elmesélte, hogy a nagymamával a VIT-jelvényes házban volt. A zsinagóga rózsaablaka ugyanis a Világifjúsági és diáktalálkozó emblémájára emlékeztette.

A “VIT-jelvényes” rózsaablak a komáromi zsinagógában (Fotó: Kibic)

A rendszerváltást követően, amikor elkezdett beindulni a zsidó közösségi élet a városban, olyan meghatározó élmények alakították a közösséghez való kötődést, mint amikor 1991-ben az alijázni készülő előimádkozó, Holczer Szili bácsi utoljára lépett a pulpitushoz, az omedhez, és mindenki sírt, aki ott volt. „10 évesen átélni, hogy mindenki zokog a zsinagógában, az egy éltre szóló élmény volt” – emlékszik vissza Paszternák András.

A szülőkön, nagyszülőkön túl, a Szarvasi Tábor volt nagy hatással rájuk, amelyen mindketten táborozóként, madrichként és korcsoportvezetőként is részt vettek. Ott tapasztalták először, hogy a zsidóság megélése valóban egy közösségi élmény lehet. Az OR-ZSÉ-n pedig azt tanulták Schőner Alfréd főrabbitól, hogy zsidó életélményt kell adni az embereknek. „Ez a gondolat sokszor eszembe jut, amikor megszervezünk egy eseményt” – mondja.

„Az ötletek, programok a vezetőség (Kollár Zoltán, Novák Tamás, Weiss Alíz) és Haas Judit irodavezető közreműködésével, az aktív tagsággal karöltve valósulnak meg. Ez csapatmunka” – hangsúlyozza Paszternák András, aki úgy látja az emberek az első perctől fogva fontosnak érezték, hogy eljöjjenek az eseményekre.

Amikor program van, és a Covid engedi ott állnak a Menház kapujában, és fogadják az érkezőket. „25 év alatt már tudod előre, hogy ki jön majd balról és ki jobbról. Az a legnehezebb a közösségszervezésben, hogy már azt is tudod, kik azok, akik már nem tudnak eljönni.”

Paszternák András a 2019-es komáromi Mártírnapon

A járvány miatt idén augusztusra csúszott a mártír-emléknap, amelyet így összekötöttek a Zsidó Kultúra Európai Napjával, amely Komáromban mindig is nagy rendezvénynek számított, 300-400 résztvevővel. Amikor végre újra tudtak találkozni a Menház udvarán, az egy nagy élmény volt.

Azt látják, hogy annak ellenére, hogy a hitközség a 2000-es évek óta tágra nyitotta a kapuit, még mindig vannak Komáromban olyan zsidó emberek, akik nem jöttek el a közösségbe. A Covid előtti időszakban sokszor érkeztek olyanok, akik a gyökereiket keresték, így bíznak abban, hogy, akik még nem találtak el a Menházhoz, egy nap ők is eljönnek.

„Reméljük, hogy lesz mindig valaki, aki átveszi a stafétabotot, ha meg nem, akkor a Menház egyfajta mementóként fennmarad az utókor számára, és emlékeztetni fog arra, hogy volt ennek a városnak egy zsidó közössége, amely fontos személyiségeket adott a településnek, akik öregbítették Komárom hírnevét” – tekint a jövőbe Paszternák András, majd így folytatja:

„Amíg azonban vannak olyan emberek, akik eljönnek egy hétfő este és rákattintanak, hogy ott legyenek egy programon, hogy tanuljanak, vagy benéznek a Menházba, hogy történik-e ott valami, vagy akár csak írnak egy e-mailt, hogy keresnek egy apró kis darabot a múltból, az arra ösztönöz minket, hogy folytassuk a munkát.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp