A Debreceni Zsidó Ház nevet viselő központ a debreceni zsidó közösség tagjait várja majd különböző kulturális és hitélettel kapcsolatos programokra.
Hamarosan Debreceni Zsidó Ház néven nyílik egy új zsidó központ Debrecen belvárosában, a Piac utcában, adta hírül a haon.hu. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a lapnak elmondta, hogy a Debreceni Zsidó Ház a szervezet országos programjának részeként valósul meg, amely a zsidó közösségi és vallási élet újraindítását célozza.

A vezető rabbi arról is beszélt, hogy a kétszintes épületben kialakított közösségi térbe azok az érdeklődők is ellátogathatnak, akik szeretnék jobban megismerni a zsidóságot, és a fellendülő vallási turizmusnak is egyik célpontja lehet. Az alsó szinten kóser étterem helyezkedik majd el, ahol nagyjából 60 vendég tud leülni, a felső szint pedig 60-80 fő befogadására lesz alkalmas.
Kialakítanak benne játszószobát, de lesz lehetőség iskola utáni tanulásra, összejövetelek, rendezvények szervezésére is. Valamint itt kap helyet a központot vezetni fogó Faigen Sámuel rabbi irodája. A Zsidó Ház üzemeltetője a debreceni EMIH lesz.
Köves Slomó a haon.hu-nak elmondta, hogy az EMIH tulajdonában álló Erzsébet utcai ingatlanban a tervek szerint bölcsődét, illetve óvodát nyitnának majd, ám egyelőre még dolgoznak az ehhez szükséges anyagi források összegyűjtésén.
A Debreceni Zsidó Ház megnyitásának pontos dátumát még nem tudták kitűzni, mert erre az eseményre neves külföldi vendégeket is szeretnének meghívni, és ez erősen függ a járványhelyzettől.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!