Nagyszerű filmek a 75 éves Steven Spielbergtől az év végi szünetre

Hetvenöt éves lett Steven Spielberg Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer, a filmtörténet megkerülhetetlen alakja.
Hollywoodban az a pletyka járja, hogy Spielberg úgy került be a filmiparba, hogy minden nap besétált öltönyben, irattáskával a kezében a Universal Pictures bejáratán, mintha ott dolgozna, majd este hazament. Az akció évekig nem tűnt fel senkinek, végül egy nap állást ajánlottak neki és még egyetemi évei alatt asszisztens lett a stúdióban. Egyik rövidfilmje annyira megtetszett a cég alelnökének, hogy hétéves rendezői szerződést ajánlott neki, így ő lett a legfiatalabb rendező, akivel a stúdió szerződést kötött.

Első nagy sikere az eredetileg a televízió számára készült, egy kamionos és az általa üldözött személyautó sofőrjének küzdelmét elbeszélő Párbaj (1971), melynek sikere nyomán megrendezhette első nagyjátékfilmjét, a Sugarlandi hajtóvadászatot. Az áttörést a horror műfaját megújító A cápa (1974) jelentette, melyben a félelmetes állat csak a film közepén látható először, ez lett az első blockbuster, azaz a 100 millió dolláros bevételt túllépő film.

1982 E.T., a földönkívüli éve volt, a hajótörést szenvedett kis űrlény története az összes bevételi rekordot megdöntötte és 1993-ig minden idők legsikeresebb filmjének számított – akkor is csak egy újabb Spielberg-alkotás, a Jurassic Park tudta ledönteni a trónról.

A rég áhított, megszolgált szakmai elismerést 1993 hozta meg számára: a holokauszt idején zsidók százainak életét megmentő Oskar Schindler igaz történetét eredetileg Martin Scorsese-nek szánták, de Spielbergnek sikerült elcserélnie Scorsese-vel. A rettegés fokát adta érte cserébe. A Schindler listája hozta meg Spielbergnek az első rendezői Oscart (a legjobb film díját is elnyerte).

Noha a film hatalmas bevételt hozott, Spielberg állítása szerint a saját részét nem vette fel a nyereségből, hanem a Shoah alapítvány létrehozására fordította. A filmkritikusok nagy része szerint a Schindler listája a holokauszt témájának eddigi legpontosabb feldolgozása, és 1999-ben az Amerikai Filmintézet (American Film Institute) a mindenkori 10 legjobb film közé sorolta (9. helyen). Bár Spielberg elismeri, hogy ez határozottan a legfontosabb filmje, de ő maga az E.T.-t tartja legnagyobb mesterművének. A kritikusok nem osztják ezt a véleményt, és általában a Schindler listáját tekintik Spielberg legjobban kidolgozott, legérettebb alkotásának.

Az utolsó napok című dokumentumfilmben magyarországi zsidók visszaemlékezéseit dolgozta fel.

Spielberg egy másik, kritikailag elismert filmjét, a Ryan közlegény megmentése címűt 1998-ban hozták a közönség elé. A második világháborúban egy szakasz katona Miller kapitány vezetésével (Tom Hanks) Normandiában (az „Omaha Beach”-i partraszállásból kiindulva) egy elveszett közlegény (Matt Damon) keresésére indul, a francia ellenállás idejének kellős közepén. Bár Spielberg a filmet úgy tekintette, mint egyikét legjobb műveinek, az 1999-es Oscar-díjat mégis a Szerelmes Shakespeare nyerte meg. Vigasztalásul viszont a díjat mint legjobb rendező, megkapta.

Spielberg valódi maratoni munkát végzett Az elveszett világ, az Amistad, és a Ryan közlegény megmentése szinte egymásutáni forgatásával. Az évtized befejeztével el lehetett mondani, hogy ő volt a legbefolyásosabb producer és filmrendező Hollywoodban.

Ez a film volt az első a három közül, amin Tom Hanks filmsztárral működtek együtt. Tekintettel a film sikerére, később úgy döntöttek, hogy egy tízrészes televíziós szériát csinálnak a filmből, melyet egy Stephen Ambrose nevezetű író Band of Brothers című történelmi regényére alapítottak. A szériának óriási sikere volt; megnyerte mind a Golden Globe-díjat, mind az Emmy-díjat.

Spielberg a hetvenen túl sem pihen: legutóbbi rendezői munkája, a kritikusok és a nézők által is várt West Side Story című musical feldolgozása volt. Bár komoly médiavisszhangot kapott a nemrég bemutatott film, sajnos az előzetesen Oscar-esélyesnek titulált alkotás koránt sem nyerte el a publikum tetszését.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp