Senkit sem hagynak az út szélén a Sanyinéni Telefonos Krízisvonal önkéntesei

A koronavírus-járvány kezdete óta kisebb megszakításokkal működik a Mazsihisz telefonos krízisvonala. Az ott dolgozó önkéntesek áldozatos és önzetlen munkáját nemrég Hanukatalizátor-díjjal ismerték el. Velük beszélgettünk.

Egy hűvös téli estén Újlipótvárosban gyűlnek össze a Sanyinénik. A 12 fős csapat fele tudott eljönni a találkozónkra, de a legfiatalabb, a 22 éves Lóránt Gergő és a legidősebb, a 70-es éveiben járó Vadász Magda így is jelen van. Utóbbi vállalta, hogy vendégül látja a társaságot. Az asztalon a frissen átvett Hanukatalizátor-díj, amelyet áldozatos és önzetlen munkájuk elismeréseként kaptak meg a Mazsihisz Sanyinéni Telefonos Krízisvonalának önkéntesei, akik egymás szavába vágva kezdik mesélni, mennyire mozgalmasan telt számukra a járvány közel két éves időszaka.

Márpedig a Sanyinénik nem unatkoztak, már a tavaly év elején berobbanó koronavírus-járvány kezdetén telefonjukkal a kezükben várták azok hívásait, akik segítségre szorultak, legyen az egy idős túlélő a hazai zsidó közösségből, vagy valaki a világ másik végéből, aki talán még sosem beszélt azelőtt egyetlen zsidóval sem. Mert, hogy ilyen is volt.

Alap krízismenedzsment

A Mazsihisz telefonos krízisvonala már hét nappal azután elindult, hogy a kormány 2020. március 11-én elrendelte a veszélyhelyzetet. Ez valószínűleg nem történhetett volna meg ilyen gyorsan, ha nem működött volna már évek óta a szervezet keretein belül az úgynevezett krízismenedzsment Gönczi Péter vezetésével. Ez a szervezett csoport többek között logisztikával, jogi, egészségügyi, szociális és biztonsági kérdésekkel foglalkozik. A tagjai pedig különféle képzéseket kaptak, gyakorlatokon vettek részt, magyarázza Turcsányi Gabriella, aki orvosként maga is részt vett ilyen képzéseken.

A krízismenedzsment keretein belül a kezdetektől működött egy, a forró drót alapelvére szervezett telefonos részleg – teszi hozzá Rádi Angéla –, amely feladata a modellezett krízishelyzetre a hitközségi tagoktól beérkezett kérdések, megkeresések megválaszolása volt. Ez lett az alapja később annak a telefonos kríziscsapatnak, amely a veszélyhelyzet kihirdetését követően kezdte meg a működését.

Amikor kiderült, hogy a járvány miatt lezárják az egész országot, rögtön felmerült, hogy mi lesz a segítségre szorulókkal, hiszen a Síp utcát is be kellett zárni. Ekkor találták ki, hogy a krízismenedzsment és hálózatának egységei alkalmazkodjanak ehhez az új típusú kihíváshoz. Szükség volt egy olyan fórumra, ahol segítséget kaphatnak a közösség rászoruló tagjai, például abban, hogy bevásároljanak a számukra vagy kivigyék nekik az ebédet. Megkezdődött az önkéntesek toborzása, majd hamarosan a csapat is összeállt.

Lóránt Gergő volt az utolsó, aki tavaly szeptemberben csatlakozott hozzájuk. Már korábban hallott a krízisvonalról, és felajánlotta, hogy szívesen segítene. A második hullám kezdetén szükséges lett a segítség, így ő is csatlakozott a csapathoz. Vadász Magda az önkéntesek kereséséről szóló felhívásra jelentkezett, a beszélgetésünkön most Zoomon résztvevő Beck Ágnest pedig Rádi Angéla hívására mondott igent. Kisebb változások voltak ugyan, de tavaly szeptember óta fix csapattal futnak, és jelenleg nem terveznek új tagokat felvenni.

A kész csapat azonban önmagában még nem volt elég, információkra is szükségük volt, méghozzá a legkülönbözőbb témákban, hogy tudjanak válaszolni a beérkezett kérdésekre: a jogszabályoktól kezdve az eljárásrenden át, egészen addig, hogy kit kell értesíteni, ha egy telefonáló a bevásárláshoz kér segítséget. A kérdések nyomán pedig csak tovább fejlődött a közös tudásbázis és a protokoll.

Segélyhívó 0-24 órában

Összegyűjtöttek minden olyan információt, amiről azt gondolták, hogy szükség lehet rá, és ezekből egy-két hét alatt egy többoldalas kézikönyvet állítottak össze, ami alapján már gördülékenyen ment a munka. Létrehoztak egy WhatsApp-csoportot, amelyen keresztül valakit mindig el lehetett érni, ha valamilyen segítségre volt szüksége az éppen ügyeletes önkéntesnek. A csoporttagok ezen keresztül kommunikálnak egymással, egy-egy értesítés most is becsipog valaki mobilján azoktól a tagoktól, akik éppen nem lehettek itt a beszélgetésen.

Először mindenkinek a saját telefonjára irányították át a segélyvonalas hívásokat, később kaptak saját hitközségi telefont a hívások fogadására, meséli a telefonos csapat önkénteseit a krízismenedzsment alapítása óta koordináló Gádorné Wéber Ágnes, aki máris mutatja a nyomógombos készüléket, amely ugyan csak telefonálásra alkalmas, de arra pont megfelel.

A járvány első időszakában még sok olyan hívás érkezett, hogy valakinek segítségre van szüksége az ebéd házhozszállításához, bevásárláshoz vagy a gyógyszerei kiváltásához. Ezekre a feladatokra nagyjából 130 önkéntest sikerült toborozni, velük a telefonos csoportnak szintén kapcsolatban kellett lennie, a beérkező hívások, kérések alapján irányították őket a megfelelő helyekre.

Ezek a kapcsolatok több esetben a mai napig működnek, a segítségre szorulók átküldik e-mailen, hogy mire van szükségük, az önkéntesek pedig beszerzik a számukra. Ez már a telefonos csapat nélkül is önállóan működik. Rádi Angéla az összekötő a krízismenedzserhez és koordinálja a nagyobb önkéntes csoportot.

Hívások azonban nem csak a zsidó közösség tagjaitól érkeztek, de másoktól is, sőt még külföldről is telefonáltak. Ennek oka – magyarázza Gádor György –, hogy amennyiben valaki olyan szavakat írt be akkortájt a Google keresőjébe, mint: koronavírus, segítség, telefonszám, akkor a Mazsihisz segélyvonalát az első három találat között hozta ki a kereső. Egyébként, ha nem is az elsők között, de még ma is az első oldalon található meg a krízisvonal elérthetősége. Sokan később azért telefonáltak, mert a Sanyinénik mindig válaszoltak hívásra.

Az első 105 napban 0-24-ben működött a krízisvonal, később „csak” reggeltől estig válaszoltak a megkeresésekre az önkéntesek. Többen naponta vagy legalább hetente telefonáltak. Amikor napokig nem jelentkezett egy ilyen „állandó kliens” már aggódni kezdtek miatta, hogy mi lehet vele.

Olyan kérdések is érkeztek, mint a háziorvosok elérhetősége, hol lehet tesztet csináltatni és mennyibe kerül a teszt a külföldi utazáshoz, vagy valaki hogyan tud hazautazni egy bizonyos országból. Volt olyan, jelenleg osztrák állampolgárságú magyar, aki hónapokon keresztül kizárólag őket hívta amiatt, hogyan tud utazgatni az országok között. Így aztán meg kellett tanulniuk az éppen aktuális, Ausztriára érvényes utazási szabályokat is. „A leglényegesebb az volt, hogy mindenki megkapta azt a minimális alapképzést, ami kellett ahhoz, hogy a legkülönbözőbb helyzetekre is tudjanak reagálni” – emeli ki Gádorné Wéber Ágnes a képzések fontosságát.

Háborús reflexek

Volt, hogy a macesz beszerzése peszah előtt okozott problémát. Hirtelen mindenki maceszt szeretett volna az ünnepre, szigorúan kósert, ami ráadásul a járvány miatt még később is érkezett a megszokottnál. Az ételkiszállítás körüli aggodalmak szintén ide sorolhatók. Az ilyen kis egyéni krízishelyzeteket is kezelniük kellett.

„A koronavírus-járvány okozta krízis sok zsidó esetében, főként az első és második generációs holokauszt-túlélőknél háborús reflexet hozott elő”

– osztja meg tapasztalatait Gádor György. Úgy viselkedtek az emberek, mintha tényleg háború lenne, ezért volt az, hogy amikor hiánycikk volt a macesz, akkor az volt éppen a túlélés kulcsa, amikor kiderült, hogy lesz oltás, akkor pedig az. Ugyanez volt a helyzet maszkokkal is.

Mindig újabb témák bukkantak fel az éppen aktuális híradásokkal kapcsolatban. Ezek a híradások többször komoly fejfájást okoztak, idézik fel a krízisvonal önkéntesei. Az egyik ilyen az volt, amikor egy izraeli miniszter bedobta, hogy minden holokauszt-túlélőt beoltanának az egész világon. Ekkor még Magyarországon nem volt tömeges oltás, és betelefonálók sokasága hívta a krízisvonalat, hogy rajtuk kérje számon a szerinte neki járó vakcinát.

Másik ilyen eset volt egy özvegyi juttatásokról szóló hír, ekkor történt, hogy egy óra alatt 250 nem fogadott hívása volt az éppen ügyeletes Vadász Magdának, aki egyszerűen nem tudott egy időben ilyen mennyiségű telefonra válaszolni. „Legalább 100-at visszahívtam közülük. Borzalmas volt” – emlékszik vissza. Hozzá kapcsolódik az az eset is, amikor egy telefonáló közölte, hogy ez az első alkalom, hogy zsidóval beszél.

Turcsányi Gabriella szerint többek között ezért is volt fontos, hogy a zsidó közösségen kívül is elérhetővé vált a krízisvonal:

„Azok a nem-zsidók, akik felhívták ezt a vonalat, és segítséget kaptak tőlünk, azok továbbadták ennek hírét másoknak is.”

Irány az oltópont

Amikor idén márciusban a járványhelyzet valamelyest konszolidálódott, és megérkezett az oltóanyag a csapat egy része a Maszihisz Szeretetkórházába ment át segíteni az ott létrehozott oltóponton. Akik valamiért nem tudtak az oltópontra menni, ők vállalták át a többiektől a telefonos ügyeleteket.

A Szeretetkórházban közel 20 ezer ember beoltásában vett részt a csapat, többen az ismerőseiket is hívták segíteni, és volt olyan reggel, amikor több mint húsz önkéntes várta az oltásra érkezőket, emlékszik vissza Rádi Angéla. Mivel jól működött köztük a kommunikáció, így minden olajozottan ment, mindenki tudta, mi fog történni, és nem alakult ki sorban állás az oltóponton

Az oltásra érkezőket teával várták a hidegebb időben. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptak azoktól, akik a Szeretetkórházba jöttek felvenni az oltást. Többen vitték is tovább az oltópont jóhírét. Közben azért még az Újpesti Szeretetotthon telefonos koordinációjában is besegítettek, amikor a lezárások után hirtelen ki kellett nyitni az idősotthonokat.

A harmadik hullám végét, idén nyáron grillpartival és közös tánccal ünnepeltek a kórház dolgozóival együtt, akkor a rengeteg oltás beadása után még úgy tűnt, hogy az egésznek vége lehet. Ekkor már összesen 365 munkanap volt a hátuk mögött, amelyet a krízisvonal működtetésével töltöttek. A Sanyinénik telefonszáma tavaly március 18. és június 30. között, illetve szeptember 21-től ez év június 7-ig működött.

A krízisvonalat december 1-től újra el kellett indítani, a találkozónk napján pont nem érkezett hívás, de változó a megkeresések száma. Az utóbbi időszakban viszont már érezhetően kevesebben telefonálnak, mint a járvány kezdetén.

Egy csodálatos barátság kezdete

Ahogy itt ülünk Vadász Magda asztala körül, és hallgatom a Sanyinénik történeteit, egyre jobban erősödik az a benyomásom, hogy nem csak egyszerűen egy fontos feladatot együtt elvégző csoport tagjaival beszélgetek, hanem egy baráti társaság közepébe csöppentem bele. Megérzésemet hamarosan Turcsányi Gabriella meg is erősíti:

„Ez egy zárt baráti közösség lett, közös programokkal, és belső poénokkal. Már félszavakból is megértjük egymást”

– mondja. Legutóbb a Páva utcai zsinagógában tartottak együtt hanukai gyertyagyújtást.

A csapat tagjai ugyan valamilyen módon kötődnek a Mazsihiszhez, vagy munkatársai vagy választott tisztségviselők, esetleg a Scheiber Iskolában tanultak korábban. Többen részt vettek a krízismenedzsment képzésein Izraelben, de azelőtt a többségül nem igazán ismerte egymást. „Ahhoz képest, hogy ez egy önkéntes csapat, és lassan már két éve együtt vagyunk, mindenki beletesz mindent, amit tud abba, hogy jól együtt tudjunk működni” – világít rá Rádi Angéla arra, mennyit tett hozzá a sikeres munkához, hogy időközben baráti társasággá váltak.

Pedig csak az első 100 nap után találkoztak személyesen először, amikor elmentek a Kosher Delibe együtt pizzát enni, mivel úgy gondolták, hamarosan vége lehet a járványnak. Azelőtt kizárólag hetente egyszer a Zoomon beszéltek egymással. Az online találkozók alatt született meg az ötlet, hogy Sanyinéni legyen a nevük (lásd keretes), de az olyan komoly témák is ekkor kerültek megbeszélésre, mint az, hogy kit mennyire viselnek meg az ügyelet alatt hallottak, és ekkor határoztak arról, hogy egy pszichológus csapat is segíteni fogja az önkéntesek munkáját.

Lóránt Gergő azt emeli ki, hogy rengeteg segítséget kapott a csoport tagjaitól, és nem csak másoknak, de a csapaton belül egymásnak is sokat tudtak segíteni.

„Jó érzés, hogy tudom, kihez lehet fordulni, mint ahogy azok is tudják, akik kívülről fordulnak hozzánk”

– teszi hozzá a csapat legfiatalabb tagja.

Már tervezik, ha a járványnak egyszer vége lesz, akkor is együtt maradnak, és további önkéntes feladatokat fognak végezni a jövőben. „Ez nem könnyű, mégis mindenki szívvel-lélekkel, a saját szabadidejét feláldozva csinálja” – hangsúlyozza Rádi Angéla. Persze az is nagyon fontos volt a számukra, hogy elismerést kaptak a zsidó közösség részéről. „Jól esik, hogy egyáltalán tudnak rólunk” – mondják. Már azt is örömmel vették, hogy a nevük ott szerepelt a Hanukatalizátor-díj jelöltjei között.

„A csapat munkáját egy zsidó alapítvány is elismerte anyagi támogatásával, ehhez hozzátett a Hitközség is egy keveset és közösen elmentünk csapatot építeni. Felismertük még működés közben, hogy a segítők lelki egészségét is meg kell őrizni, és a krízismenedzsment egyik tagjától rendszeres szupervíziót kaptunk adományként, amiért nagyon hálásak vagyunk” – emeli ki az elismerések fontosságaként Gádor György.

Rádi Angéla úgy látja, hogy az is fontos, hogy nem csak a zsidó közösségben tudnak róluk, hanem azon kívül is, ami azért is jó, mert így nem csak a saját közösségükön tudnak segíteni, hanem másokon is:

„Nem hagyunk senkit az út szélén, felekezettől függetlenül segítünk mindenkinek.”