Feltámasztható-e a zsidó élet vidéken?

Zarándokhelyek, vidéki zsinagógák újulnak meg országszerte az utóbbi években, virágzik a zarándokturizmus Magyarországon. Kérdés, mindez csak a múlt ápolását jelenti vagy azt is, hogy újraindul a zsidó élet ezeken a vidékeken. Frank Mariann, a Csodarabbik útja projektvezetője, Jusztin Ádám, a Káli Medence Zsinagógája Alapítvány elnöke és Bodrogi Fűszeres Eszter gasztroblogger. Podcast

Külföldről idelátogató ortodox zsidó zarándokok évtizedek óta látogatják őseik sírjait Magyarországon. Azonban a vidéken zajló zsidó emlékek megújulásának köszönhetően megugrott a zarándokturizmus az utóbbi években, és esetenként akár tízezren is ellátogatnak egy-egy kisebb magyar vidéki településre, sőt vannak, akik hosszabb ideig is maradnak Magyarországon, hogy ellássák az ideérkező zarándokokat.

Frank Mariann, a Csodarabbik útja projektvezetője és a sikeres Mádi Rabbiház működtetője szerint ennek ellenére egyelőre nem beszélhetünk a vidéki zsidó élet valódi újjáéledéséről, bár már az is komoly eredmény, hogy sok az érdeklődő a zsidó kultúra és vallási iránt vidéken a felújított emlékhelyek kapcsán.

Kővágóőrsön több magyar zsidó magánszemély döntött úgy évekkel ezelőtt, hogy közösen megveszik a helyi romos állapotú zsinagógát. Nekik ott helyben volt nyaralójuk, és szerették volna, ha ez a zsinagóga teret ad a közösségük eseményeinek. Tavaly hanukakor már gyertyagyújtást szerveztek itt Darvas István rabbi vezetésével, és hosszútávon azt szeretnék, ha a zsinagóga megújulna, és ha vallási szertartásokat és kulturális eseményeket is tarthatnának az épületben.

Kérdés, milyen eséllyel tudnak ezek a kezdeményezések valóban élővé válni, erről beszélgettünk Frank Mariannal, a Csodarabbik útja projektvezetőjével, Jusztin Ádámmal, a Káli Medence Zsinagógája Alapítvány elnökével és Bodrogi Fűszeres Eszter gasztrobloggerrel.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp