Németh Zoltán: Antiszemitizmus-e a cionizmussal szembeni negatív attitűd?

A baloldalt sokszor éri az a vád, hogy a „rasszista”, „homofób” és egyéb jelzők használatával ellehetetleníti a valódi párbeszédet a társadalom számára fontos témákról. Ebben az esetben a jobboldal él ugyanezzel a módszerrel, írja Németh Zoltán a Kibic Izrael-kritikával foglalkozó podcastjára reagálva.

A Kibic legutóbbi izgalmas beszélgetésében azt próbálták kideríteni, hol húzódik a határ az antiszemitizmustól fűtött Izrael-ellenesség és a közbeszédben elfogadható Izrael-kritika között. Ehhez két dokumentumot hívtak segítségül, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) 2016-ban megfogalmazott munkadefinícióját és a 2021-es Jeruzsálemi nyilatkozatot az antiszemitizmusról. A beszélgetés során a kettő közötti különbség elsősorban azok szigorúságában jelent meg, miszerint az IHRA definíciója tágabban értelmezi az antiszemitizmus lehetséges megnyilvánulásait, míg a Jeruzsálemi Nyilatkozatban szereplő példák több teret engednek a legitim Izrael-kritikának. Véleményem szerint azonban a kettő közötti lényeges különbség abban rejlik, hogy míg az IHRA definíciója általánosságban ítéli meg az általa hozott példákat, addig a Jeruzsálemi Nyilatkozat azok kontextusára helyezi a hangsúlyt. Míg az IHRA (az izraeli politikával szembeni legitim kritika megfogalmazásán túl) általánosságban úgy fogalmaz, hogy „az antiszemitizmus megnyilvánulására példa, ha az Izraeli Államot mint zsidó közösséget támadják”, addig a Jeruzsálemi Nyilatkozat szerint „az Izraellel szembeni ellenségesség lehet az antiszemita érzület megnyilvánulása, lehet emberi jogok megsértésére adott válasz, vagy lehet azon érzület, melyet palesztin személyek éreznek ezen állammal kapcsolatos tapasztalataik hatására.”

Mivel a beszélgetésben az anticionizmust, illetve az Izrael-ellenességet – az IHRA definícióját követve – többször is kódolt antiszemitizmusként értelmezték, szeretnék bemutatni két olyan anticionista illetve Izrael-kritikus megközelítést, amelyet zsidó csoportok vallanak, így aligha érheti őket az a vád, hogy antiszemiták lennének.

Anticionista nézetek a zsidóság körében is fellelhetők

A politikai cionizmus kezdetétől egészen a mai napig, annak legharsányabb ellenzői közül többen is a zsidó közösség tagjai voltak. A kezdetekkor mind a vallásos, mind a szekuláris zsidók többsége elvetette azt a gondolatot, hogy a zsidók visszatérjenek őseik földjére. A vallásos zsidók Isten elleni lázadásnak vélték a Szentföldön létrehozandó nemzeti államot, mivel hitük szerint a szétszóratás a zsidó nép büntetése, melynek végét a messiás eljövetele jelzi majd. Mivel a cionista ideológia nem vallási alapon szerveződött, így egyértelmű volt számukra, hogy azzal szemben kell állást foglalniuk. A 19. századi emancipált Európa asszimilált zsidó polgárai pedig elsősorban a befogadó országokhoz kívántak hűek maradni, bízva abban, hogy egyenjogú állampolgárokként, békében és biztonságban élhetnek. Az egyre erősödő antiszemitizmus, a második világháború borzalmai és Izrael Állam 1948-as megalakulása azonban a legtöbb zsidó számára a cionizmus és a Zsidó Állam támogatását eredményezte.

Az egyik legnagyobb chászid közösség azonban ma is a háború előtti anticionista álláspontot képviseli. A magyar gyökerű szatmári zsidó közösség a Talmudra alapozva (Ketubot 111a) úgy véli, Isten megeskette a zsidó népet, hogy nem fog visszatérni a Szentföldre, amíg el nem jön a messiás. Mivel a megalakult zsidó állam nem a Tórán alapul, ezért létezését az isteni törvények elleni lázadásnak tartják, és minden platformon igyekeznek kinyilvánítani, hogy a tradicionális zsidóság és a politikai cionizmus egymás ellentéte. Ők a vallásos zsidóságon belül mára csupán egy szűk kisebbséget alkotnak, de a különböző mértékű anticionista érzelmek – elsősorban Izrael szekuláris berendezkedése miatt –, az ultraortodox (cháredi) vallásos közösségekben a mai napig tetten érhetőek.

A bojkottálás nem feltétlenül jelent antiszemitizmust

A korábban említett, emancipáción alapuló cionizmussal szembeni attitűd a mában elsősorban baloldali, emberi jogi mozgalmakban él tovább, amelyek a palesztinok elnyomása ellen, illetve az ő egyenlő jogaikért küzdenek. Ilyen például a Jewish Voice for Peace. Ez az amerikai zsidó szervezet úgy véli „a cionizmus mára egy telepes-gyarmatosító mozgalommá vált, amely egy olyan apartheid államot hozott létre, amelyben a zsidóknak több joguk van, mint másoknak.” Ezt a kijelentést sokan határozottan visszautasítják. Ám mivel Izrael valóban katonai megszállás alatt tartja Ciszjordániát (Jehudá veSomron), és ott olyan telepeket hoz létre, amelyek zsidó lakosaira más szabályok vonatkoznak, mint a mellettük lévő palesztin falvak lakóira, ezért mindez több magyarázatot kíván annál, mint hogy az ilyen vádak csupán antiszemita kijelentések.

A beszélgetés során az ún. Bojkott, megfosztás és szankció (BDS) mozgalmat szintén egyértelműen antiszemitának bélyegezték. Elfogadva azt, hogy minden bizonnyal vannak, akik a BDS égisze alatt valóban antiszemita érzületüket kívánják politikailag elfogadható módon kifejezésre juttatni, fontos megemlíteni, hogy épp Izrael az, aki ugyanilyen módszert vár el a nemzetközi közösségtől Iránnal szemben úgy, hogy mindeközben nem vonja kétségbe a perzsa állam létjogosultságát, és a szankciókat nem a perzsa emberek ellen, hanem Irán politikájával szemben kívánja érvényesíteni. Ahogy a Jeruzsálemi Nyilatkozat is fogalmaz: „a bojkott, megfosztás és szankciók alkalmazása az államok elleni politikai tiltakozás szokványos, nem erőszakos formái.” Ezért arra a következtetésre jut, hogy „ezek Izrael esetében való alkalmazása önmagukban nem minősülnek antiszemitizmusnak.” A BDS mozgalom ezzel összhangban szintén kijelenti, hogy „ellenzi a megkülönböztetés minden formáját, beleértve az antiszemitizmust és az iszlámellenességet.”

A baloldalt sokszor éri az a vád, hogy a „rasszista”, „homofób” és egyéb jelzők használatával ellehetetleníti a valódi párbeszédet a társadalom számára fontos témákról. Ebben az esetben a jobboldal él ugyanezzel a módszerrel, amikor a fenti álláspontokat antiszemitizmus címén próbálja lesöpörni az asztalról.

Véleményem szerint egyik oldal megbélyegző technikája sem elfogadható. Ahhoz, hogy valódi párbeszéd jöhessen létre, teret kell engedni a különböző vélemények és tapasztalatok megosztásának, hogy ezáltal olyan megoldások születhessenek, amelyek figyelembe veszik mindkét oldal érveit, céljait és érzékenységét.

A fenti példákkal azt szerettem volna bemutatni, hogy túlságosan leegyszerűsítő az a megközelítés, miszerint, aki Izraelt vagy a cionizmust kritizálja, az szükségszerűen antiszemita. Sajnos vannak, akik valóban anticionizmusba burkolják antiszemitizmusukat, ezért osztva a Jeruzsálemi Nyilatkozat szellemiségét én is úgy gondolom, hogy az egyes kijelentéseket kontextusukkal együtt kell vizsgálni. Emellett fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy az antiszemitizmus vádjának túlzó használata szükségszerűen e kiemelt jelentőségű szó devalválódásához vezet, és elvonja a hangsúlyt azokról az esetekről, amikor közösségünket valóban igaztalan támadások érik.

Mindannyiunk közös célja, hogy elválasszuk a valóban antiszemita kijelentéseket a Zsidó Állammal szembeni jogos kritikai megnyilvánulásoktól, ezért az olvasókat arra buzdítom, hogy a jövőben a Jeruzsálemi Nyilatkozat fényében ítéljék meg egy-egy jelenség antiszemita voltát.

Kapcsolódó anyagunk: