70 éves lett Müller Péter Sziámi

„Minden oldalról zsidó vagyok”, nyilatkozta a Haver Alapítványnak egy interjúban.

Tipikus, ugyanakkor egyszerre atipikus történet is az enyém. A nagyszüleim házassága vegyes házasság volt, az anyukám azonban a törvény szerint zsidó volt az ő anyukája után. A családunkat bujkálásokkal, álnevekkel, munkaszolgálattal ugyan, de a holokauszt jórészt szerencsére megkímélte. Akiről én sokáig azt hittem, hogy az édesapám, keresztény volt. Engem megkereszteltek, hittanra jártam, sőt ministrálni is. De dacára annak, hogy nemigen ejtettük ki azt a szánkon, hogy zsidó, engem elég gyakran bevonzott a zsinagóga. Tizenkét éves voltam, amikor örökbe fogadott az anyukám következetes, makacs udvarlója, és fölvettem a nevét, ami most is a nevem, és ő is zsidó családból származott. Tehát lett egy zsidó apukám. Húszéves koromban tudtam meg, hogy ki volt az igazi apám. Ő is zsidó volt, gyerekként Auschwitzot megjárt és a családját ott elvesztő zsidó ember. Azt gondolom, egy nagyon érdekes dilemma közepén vagyok, hiszen itt van egy szőke, kék szemű pasas, aki a papírjai szerint római katolikus, ami ebben az országban talán kényelmesebb helyzet, de nekem egy pillanatig nem jutott eszembe, hogy ne zsidónak valljam magam. – mesélte Müller Péter Sziámi a Haver Alapítánynak készített interjúban.

A magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyéniségeként tartják számon. Müller Péter szövegei, és zeneszerzőtársa, Gasner János sajátos, megkötésektől független zenéje alapozta meg zenekaruk, a Sziámi (eredetileg Sziámi Sziámi) sikerét. A Sziámi együttes megalakulása óta jó néhány tagcserén átesett, többször teljesen átalakult. A dalokat minden új felállás sajátos feldolgozásban játszotta. Gasner János 2009-es halála után Müller bejelentette, hogy a szerzőtárs halálával a Sziámi zenekar, mint olyan, megszűnt létezni. Azóta saját, teljes nevén, illetve 2012-től a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekarral, valamint Szakcsi Lakatos Bélával (Pianissimo! duó), Kirschner Péterrel (Felevad duó) és más zenészekkel lép fel.

A Mazsihisz honlapja ezt írja róla:

Zsenik a zsiniben – ez a szlogenje a Zsidó Kulturális Fesztiválon futó előadásainak, amelyekben olyan zsidó zseniket idézett meg, mint Seress Rezső vagy Leonard Cohen. A többes szám azonban nem véletlen, hiszen a zseni őrá, az előadóra is értendő, mert valahogy éppen az ilyen habitusú embereket  képzeljük művész-zseninek, mint ő.

Kiapadhatatlan kreativitás, örökké kíváncsi és minden újra nyitott elme, a színpadon pedig kíméletlenül magas színvonal: ez jellemzi Sziámit.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp