Úgy tűnt, egyedül kell megszülnie a gyerekét, mert a szülei nem utazhattak be az országba a járvány miatt életbe lépő korlátozások miatt.
Amikor Batya Tenenbaum gyereket vállalt, úgy gondolta, édesanyja is vele lesz majd a szüléskor. A koronavírus járvány azonban áthúzta a számításait. Izrael határait ismét lezárták, és úgy tűnt, Batyának bele kell nyugodnia abba, hogy egyedül fog szülni.
Végül Batya – aki több, mint két éve nem látta szüleit – Dov Lipman volt képviselőhöz fordult segítségért, majd kampányolni kezdett, panaszát eljuttatta a médiához, és szerepelt a tévében és az izraeli sajtóban is.
Azzal érvelt, hogy az elsőfokú rokonok belépése engedélyezett, ha ők bár micvára vagy esküvőre érkeznek Izraelbe.
„Miért más a helyzet azokkal, akiknek temetésen kell részt venniük, magányos katonákat kell meglátogatniuk vagy hozzám hasonlóan egyedül élnek és gyereket várnak, és azt akarják, hogy az anyjuk velük legyen?”, tette fel a kérdést.
Mindegyik csoport kérvényezte a kormánynál, hogy vegyék figyelembe a helyzetüket, és hétfőn Ayelet Shaked belügyminiszter megváltoztatta a terhes nőkre és az országon kívül tartózkodó édesanyjaikra vonatkozó szabályokat, írja a The Jewish News.
Batya azt mondta: „Most a szüleimnek engedélyt kell szerezniük. A férjem családja Chicagóban van, és ők is elakadtak”. A világjárvány teljes ideje alatt a Teva, a multinacionális gyógyszeripari vállalat beszerzési csapatában dolgozott – és most már nagyon várja, hogy üdvözölhesse szüleit és újszülöttjét.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!