Idén is zsidó zenészek dalainak feldolgozásával köszöntötte a hanukát a Foo Fighters énekese

Dave Grohl hanukai összeállításában ezúttal Amy Winehouse, Lisa Loeb, Barry Manilow, Billy Joel, a Van Halen, a Kiss, a Clash és a Ramones egy-egy dala szerepel. Hey! Oy! Let’s Goy!

A Foo Fighters zenekar frontembere, Dave Grohl és Greg Kurstin producer tavaly egy szuper összeállítást készített Hanukkah Sessions címmel, amiben zsidó zenészek dalait dolgozták fel. Akkor olyan előadók számaival dobták fel az ünnep nyolc napját, mint Drake, a Beastie Boys, a Velvet Underground vagy éppen Bob Dylan.

Grohl és Kurstin az idei hanukáról sem feledkezett meg, és az ünnep mind a nyolc napjára újabb nyolc feldolgozással rukkoltak elő. Az első napra Lisa Loeb Stay című dala került terítékre, amely a ’90-es évek közepén lett hatalmas sláger a Nyakunkon az élet című film betétdalaként.

Hanuka második napján egy magyar zsidó által szerzett punkrock klasszikus érkezett. A Ramones 1976-ban kiadott Blitzkrieg Bop című dalát ugyanis a zenekar dobosa, Tommy Ramone, vagyis Erdélyi Tamás írta. Erdélyi Budapesten született, szülei úgy élték túl a holokausztot, hogy a szomszédaik bújtatták őket, 1956-ben emigrált a család az Egyesült Államokba. A Ramones másik zsidó tagja az énekes Joey Ramone, azaz Jeffrey Hyman volt. Már egyikük sincs életben, a zenekar összes alapító tagja elhunyt a 2000-es években.

A harmadik nap egy diszkó slágert hozott, méghozzá az 1978-as Copacabana címűt, amely Barry Manilow előadásában vált népszerűvé az egész világon. A Barry Alan Pincus néven Brooklynban született énekes, dalszerző orosz zsidó gyökerekkel rendelkezik.

A Van Halen zenekar korábbi énekese, David Lee Roth nemrég jelentette be, hogy visszavonul az aktív zenéléstől. A 67 éves előadó a Grohlék videója alatti leírás szerint először akkor kezdte az éneklést gyakorolni, amikor a bár micvájára készült. Hogy ez igaz, vagy sem, azt nem tudni, de az biztos, hogy amikor 1984-ben a Jump című dal megjelent, akkor már egész jól ment neki az éneklés.

Az ötödik napra Grohl és Kurstin egy Amy Winehouse dalt, a Take The Box címűt választották. Ennek a feldolgozásnak a különlegessége, hogy Grohl lánya, Violet énekli, amúgy nem is rosszul.

Hanuka hatodik napját a zsidó szülők gyermekeként Bronxban született Billy Joel 1978-ban írt Big Shot című számával ünnepelték Grohlék.

A hetedik napra egy újabb punkrock klasszikust dolgoztak fel, a Clash Train in Vain című dala eredetileg a zenekar 1979-es London Calling lemezén hallható. A dal egyik szerzője, Mick Jones, akinek anyai nagymamája az oroszországi pogromok elől menekült Angliába. Michael Geoffrey Jones már Londonban született és 1976-ban néhány haverjával együtt megállapította a Clasht, a többi pedig már történelem.

Az ünnep utolsó napjára is maradtak magyar zsidó gyökerek. A Kiss basszusgitáros-énekese, Gene Simmons ugyan Izraelben született Chaim Witz néven, de szülei Magyarországról érkeztek oda, és Simmons maga is beszél magyarul. A Kiss zenekart már jóval azután alapította a szintén zsidó Paul Stanley-vel (született: Stanley Bert Eisen), hogy édesanyjával New Yorkba költözött. Grohl és Kurstin a Rock and Roll All Nite című rock himnuszt választották az idei hanukai sorozatuk lezárására az 1975-ös Dressed to Kill lemezről.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp