Megkönnyítik Izraelben a betérés folyamatát a vegyes házasságból született zsidóknak

Több tízezer halachikusan nem zsidó származású zsidó betérését teszi lehetővé az a terv, amelyet vezető vallási-cionista rabbik közreműködésével dolgoztak ki az elmúlt időszakban.

Végre megjelent a Matan Kahana vallásügyi miniszter által kidolgozott, régóta várt betérés terve, amelynek rendelkezései között központi helyet foglal el az a lehetőség, hogy a helyi rabbik saját betérési bíróságokat hozhassanak létre. Mindez tíz- vagy akár százezrek betérését teheti könnyebbé az elkövetkező időszakban, olyan zsidókét, akiket a „zera Yisrael” kategóriába sorolnak és halachikusan nem számítanak zsidónak.

Az Israel Hayom által szerdán nyilvánosságra hozott új vázlat látszólag a Főrabbinátus és a hivatalos állami betérési rendszer kezében hagyja az általános hatalmat, de jelentős hatalmat biztosít egy új „rabbi bizottságoknak”.

Kahana terveit a következő hetekben törvényhozási jóváhagyásra a Knesszet elé kívánja terjeszteni. A jelentések szerint a tervezetet a Haim Druckman rabbi által vezetett vallási-cionista tábor rangidős rabbijaival, köztük Yaakov Meidan rabbival, Ra”m Hacohen rabbival és Eitan Eizman rabbival szoros együttműködésben dolgozták ki.

“Senki sem vitathatja, hogy ez egy olyan reformvázlat, amely a zsidók számának emelkedését fogja eredményezni” – mondta Kahana a tervezetről, amelyet a vallási-cionista tábor legkiválóbb rabbijai hagytak jóvá, és most azt várják, hogy a Főrabbinátus fogadja el.

Az új tervezet egyik fő rendelkezése egy olyan osztály létrehozása az állami betéréseket irányító rendszeren belül, amely a helyi rabbinikus bíróságok felügyeletét fogja ellátni. Ezenkívül egy rabbinikus bizottságot hoznak létre, amely meghatározza a helyi rabbinikus bíróságok eljárási rendjét. Az egyik kérdés, amely minden bizonnyal a legtöbb vitát fogja kirobbantni, az lesz, hogy lehetővé kell tenni a helyi rabbik számára, hogy kiskorúak tízezreit térítsék be, amit valószínűleg a konzervatívabbak elleneznek majd, írja az israelnationalnews.com.

Annak érdekében, hogy a Főrabbinátus továbbra is megtarthassa hatalmát, Kahana úgy döntött, hogy a főrabbik és a rabbinátus kezdeményezheti a vallási hittérítő bírák kinevezését.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp