Dávid király, Rúth és Eszter a zsidó hittankönyvsorozat legújabb kötetében

A könyvben nyolc bibliai hős Tamás rabbival karöltve egy időutazást segítő varázsgyűrűvel barangolja be térben és időben a zsidó nép történetének fontos állomásait.

Több mint hét és fél millió forinttal támogatta a kormány a zsidó hittankönyvsorozat újabb, az ötödik osztályosoknak szóló kötetét – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, a Szolnoki Galériában tartott sajtótájékoztatón.

Róna Tamás főrabbi, a zsidó hittankönyvsorozat ötödik osztályosoknak szóló kötetének egyik szerzője (Fotó: MTI/Mészáros János)

Soltész Miklós elmondta: a kormány a kötetsorozat következő kiadásait is támogatni fogja. Hozzátette: olyan könyveket támogatnak, amelyek értéket jelentenek a gyerekeknek, nem rombolják, hanem építik a lelkivilágukat, a hitbe, a családba, a nemzetbe vetett bizalmukat.

Ez a kötetsorozat, amelynek immár az ötödik kötete jelent meg, mindezt erősíti, ráadásul hiánypótló is, hiszen a magyarországi zsidóságnak ilyen jellegű hittankönyve száz éve nem volt – fűzte hozzá. Megjegyezte: öt-hat év összefogásának, fáradságos munkájának köszönhetően elkészült az ötödik kötet is, amelyet keresztény felekezetű iskolában is lehet forgatni, hiszen az abban szereplő személyek – Sámson, Dávid király, Rúth, Eszter királynő, Dániel, Jób és Jónás – és történetük példaként szolgálhat mindenki számára.

Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közép-magyarországi területi csoportjának elnöke elmondta: az ötödik kötet az ötödik évfolyamnak szól, de minden korábbi könyvnek megvan a maga története. A kötetek a mai kornak megfelelően mutatják be a zsidó vallást.

Hozzátette, bíznak abban, hogy a most megjelent ötödiket követni fogja a hatodik, hetedik, nyolcadik kötet is. A pedagógusokat arra biztatta, hogy „keltsék fel a gyerekekben a zsidó vallás iránti tudásszomjat, mert az a magyar kultúra része”.

Róna Tamás főrabbi, a tankönyv egyik szerzője szólt arról, hogy júniusban kezdték el a munkát, három hónap alatt elkészült a könyv.

A zsidó hittankönyvsorozat ötödik osztályosoknak szóló kötete (Fotó: MTI/Mészáros János)

A Háderech – az út című, ötödikeseknek szóló, 132 oldalas kiadvány szerzői közül Róna Tamás főrabbi mellett jelen volt Galuska László Pál irodalomtörténész, az illusztrációkat készítő Majoros Gyula képzőművész, Csikós György grafikusművész és Mezei Mónika történész, a kötet nyelvi lektora és szerkesztője, míg Vasadi Péter vallástanár Németországból online vett részt az eseményen.

A kiadásért immár másodízben a Mazsihisz közép-magyarországi területi csoportja volt a felelős.

A zsima.hu oldalon található tájékoztatás szerint a könyv tematikája szerint nyolc bibliai hős (Sámson, Dávid király, Rúth, Eszter királynő, Dániel, Jób és Jónás) Tamás rabbival karöltve egy időutazást segítő varázsgyűrűvel barangolja be térben és időben a zsidó nép történetének fontos állomásait, egyben megismerkednek a vallás fontos szegmenseivel. Az egyes fejezeteket – erősítve a tankönyv jelleget – összefoglalók és feladatgyűjtemények zárják le.

https://akibic.hu/2016/09/08/uj-zsido-hittankonyv/

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp