Cartman rabbiként tér vissza a South Park legújabb részében

A sorozat antiszemita szereplőjét a koronavírus-járvány változtatta meg, aminek köszönhetően rátalált a Tórára.

Eric Cartman a South Park legantiszemitább szereplője, aki a sorozat 1997-es indulása óta általában abban leli örömét, ha keresztbe tehet a zsidó Kyle-nak. Több részben is durva megjegyzéseket tesz a zsidókra, volt, amikor Hitlernek öltözve sokkolta a többieket, vagy Kyle titkos „zsidó aranyát” akarta felkutatni.

A jövőben játszódó Post Covid című epizódban azonban minden megváltozik, a sorozat szereplői 40 évvel idősebbek, az emberiség éppen csak legyőzte a koronavírust. Kennyt persze most is kicsinálják, ami újra összehozza a srácokat South Parkban.

Ekkor jön a nagy fordulat, Cartman ugyanis kipával a fején és tálittal (imasállal) a nyakában jelenik meg, közli, hogy rabbi lett, egy coloradói közösséget vezet és áthatja a Talmud szelleme. Majd megérkezik Yentl nevű felesége és három gyereke: Moishe, Menorah és Hakham.

Kyle persze nem hisz neki, és azt gyanítja, Cartman csak azért lett rabbi, és játssza el a boldog zsidót, hogy rajta gúnyolódjon, aki egyedül él ugyanabban a házban, ahol felnőtt. A sorozat folytatódik, így az igazság csak a következő részekben fog kiderülni, azzal együtt, hogy ki ölte meg Kennyt, és ki miatt tört ki a koronavírus-járvány.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp