A svéd diplomatáról szóló minisorozat készítői szerint a Raoul Wallenbergről szóló történetre mindig fontos emlékeztetni, és soha nem szabad elfelejteni azt.
A svéd SF Studios és SVT közösen készít egy hatrészes sorozatot Raoul Wallenbergről, adta hírül a Variety. A Raoul című dráma Ingrid Carlberg magyarul is megjelent Itt egy szoba, és rád vár… – Raoul Wallenberg története című biográfiája alapján készül majd. A forgatás várhatóan a következő évben fog elkezdődni.

Wallenberg 1944 júliusától teljesített szolgálatot Budapesten a svéd nagykövetség első titkáraként. Ebben a minőségében ezrével bocsátott ki életmentő menleveleket az üldözött zsidók számára. Wallenberget a szovjet titkosszolgálatok 1945-ben a magyar fővárosban tartóztatták le. További sorsát azóta is homály fedi.
A sorozat készítői szerint Raoul története megmutatja, hogy mit érhetünk el, ha az együttérzésünk és abbéli hitünk szerint cselekszünk, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett. Wallenberg ugyanis nem volt hajlandó elhagyni embertársait, bár őt elhagyta az országa és a Wallenberg család, ami még drámaibb dimenziókat ad a történetének.
A Raoul nem az első alkotás, amely Wallenbergről készült. Az 1985-ös Wallenberg: Egy hős története című tévéfilmben Richard Chamberlain bújt a svéd diplomata szerepébe.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!