Megyeri A. Jonatán: Nagy a baj

Vegyes házasság és betérés? Tényleg ez lenne az út? Válaszcikk Németh Zoltán írására.

Örülök, hogy Németh Zoltán írására adott reakcióm válaszra sarkallta a vegyes házasság témáját a virtuális vitatérbe, annak pedig különösen, hogy a Kibic Magazin helyt ad ennek a vitathatatlanul konstruktív párbeszédnek.

Hiszen bár Németh eredeti írásában megfogalmazottak, csakúgy mint a reakciómra adott válaszában leírtak, szöges ellentétben állnak az általam üdvözítőnek tartott, tradicionális zsidó állásponttól, mégis fontos ez a vita, hiszen olyan kérdést és dilemmákat boncolgat, melyek nemcsak hogy egy nagyon is valós jelenségre hívják fel a figyelmet, de végzetesen determinálják a hazai zsidóság jövőjét.

A progresszív zsidó gondolkodók általánosan vétett hibája, hogy kényük-kedvük szerint válogatnak a szent szövegek, legyen az Biblia, Talmud vagy rabbinikus irodalom között, miközben egy fontos vezérelvet elfelejtenek:

az ilyen típusú irodalom nem holmi sólet, ahol a tányér szélére tessékelhetem a gerslit, ha épp nem szeretem, nem tetszik – vagy még rosszabb – nem szolgálja az általam preferált narratívát.

Az szemfüles olvasó bizonyára megértette a Németh és jómagam álláspontja közt feszülő különbséget, így nem látom okát annak, hogy tételesen cáfoljam Németh Zoltán barátom által írottakat, talán egy kivételt téve József felesége okán, sokkal inkább fókuszálnék azokra a tradicionális álláspontot képviselők elleni vádakra, melyek kénytelen-kelletlen kihallatszanak a vitapartnerem érveléséből.

József felesége

Kezdjük az említett gyakorlati példával és nézzük a bibliai József ügyét.

Korábbi írásomban számba vettem néhányat dicső történelmünk szereplői közül, akik nem-zsidó házastársuk ellenére prominens szerepet töltenek be hitvilágunkban. Mózesről, Eszterről és Dávidról, pontosabban dédnagymamájáról volt már szó, Németh legutóbb Józsefet hozta példaként, akinek felesége valóban egyiptomi asszony volt.

Azonban Józsefre is kénytelen vagyok azt az érvet használni, amit Mózes esetén alkalmaztam: a Tóraadás előtti időkben nem voltak érvényesek a Tóra törvényei. Többek közt ezért vehetett el nővéreket Jákob, szolgált fel (legalábbis felületes olvasatra) tejet és húst Ábrahám és így tovább.

A zsidóság mint patriarchális társadalom

Manapság divatos azzal a váddal illetni egyes, akár korabeli, társadalmakat, hogy patriarchális, túlzóan férfiközpontú volna és való igaz, a zsidóságban szinte minden apai ágon öröklődik. Az édesapa vérvonala határozta meg az ókorban, hogy ki milyen törzshöz tartozik, hogy az illető kohanita-e, lévita vagy „általános” zsidó, hogy milyen örökség jár neki a szülei halála után, és még sorolhatnám.

A zsidóságbeli származás azonban kifejezetten a patriarchális rendszer egyik jeles ellenpéldája, hiszen anyai ágon öröklődik, így volt ez már az idők kezdetén is, arra, hogy valaha másképp lett volna, semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésünkre.

A gyakorlati relevancián felül fontos üzenetet hordoz az anyai ágú öröklődés, jelesül, hogy amikor a legalapvetőbb vallási kérdésről, a származásról van szó, a nő, az anya az, aki meghatározó, az apa „labdába sem rúg”.

Identitáskutatás 2017

Németh Kovács András professzor 2017-es, egyedülálló zsidóságkutatását idézi, mely szerint a vegyes házasságban élők 51%-a rendelkezik zsidó identitással. Vádoljon bárki telhetetlenséggel, de gondoljunk bele mit is jelent ez a szám:

a vegyes házasságban élők közel fele nem rendelkezik semmilyen zsidó vallási vagy kulturális identitással, az ilyen házasságokban élő testvéreink fele a zsidóság szempontjából zsákutcába került.

Arról bár nem szól a kutatás, de minden bizonnyal feltételezhetjük, hogy a valamilyen zsidó identitással bíró 51% gyermekei, unokái hasonló módon, vagy még gyorsabban feleződnek, ugyan ki vagy mi tudja megállítani ezt a drámai folyamatot?

Szintén nem ismerteti a kutatás a Németh által üdvözlendőnek tartott 51% kötődésének milyenségét vagy mélységét. Ha a tényekből indulunk ki és azt vizsgáljuk, hogy a cca. százezresre becsült hazai zsidóság hány százaléka vallja magát zsidónak vagy hány százaléka rendelkezik, ilyen vagy olyan, hitközségi tagsággal, megbizonyosodhatunk arról, hogy

ha van is kötődése a vegyes házasságban élők egy tekintélyes részének, az a kapocs igen laza, és bizonyosan nem ível át több nemzedéken.

A nyitott közösségek fontossága

Gyakori és alaptalan vád az ortodox közösségekkel szemben, hogy nem kellően nyitottak. Jómagam talán elfogult vagyok, mert a lubavicsi chábád irányzat követőjeként olyan irányzathoz sorolom magam, amely minden, ismétlem, minden más áramlathoz képest többet tesz a zsidó életviteltől eltávolodott testvéreink visszasegítésére ősi örökségünkhöz.

Nincs köztük vita Németh-tel abban, hogy rendkívül fontos a nyitottság, éppen az ortodox közösségek nyitottsága magyarázhatja a 2013-as és 2017-es Pew Research által végzett kutatás eredményeit, melyet vitapartnerem is idézett. E kutatások szerint, legalábbis az Egyesült Államokban, növekszik azon zsidó fiatalok aránya, akik zsidóként identifikálják magukat. Azonban ugyanez a kutatás mutat rá arra is, hogy

az amerikai zsidó fiatalok egyre nagyobb arányban vallják magukat ortodox kötődésűnek, sőt, éppen a chábád mozgalom tudhat magáénak soha nem látott népszerűséget a fiatalok között.

A betérés, mint a hazai zsidóság megmentője?

Döbbenettel olvastam azt a hangzatos szalagcímet, mellyel két hazai neológ rabbi summázta egyik előadását, és amely a zsidóságba való betérések történetét vette górcső alá. És bár az előadás nem volt mentes tárgyi tévedésektől, konklúziója mégis figyelemreméltó: e szerint a hazai, vallásától eltávolodott zsidós megmenekülésére adott egyetlen lehetséges válasz a zsidóságba való egyre nagyobb számú betérés elősegítése.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a hagyományos judaizmus kifejezetten támogatja az őszinte szándékú betérést.

A Tóra nem kevesebb, mint 46 alkalommal hívja fel a figyelmünket arra, hogy a betérőket szeretni és támogatni kell (semelyik más parancsolat nem kap ekkora nyomatékosítást), hovatovább, a Talmud egy helyen egyesen azt állítja, hogy a zsidó nép száműzetésének célja a zsidó vallásba potenciálisan betérők „begyűjtése” (Pszáchim 87b).

Miközben a zsidó történelem nagyjainak sokasága választotta a betérést Izrael kötelékébe (Bátjá, a Fáraó lánya, Jitró, Mózes apósa, Ráháb, Józsué felesége, Rút, Dávid király dédnagymamája, Ovádjá, a próféta, Smájá és Áftálion, Hillel és Sámmáj rabbijai, Ben Bág Bág és Ben Háj Háj, talmudi bölcsek, az Adiabenei Heléna királynő, Onkelosz, a Biblia fordítója és még sorolhatnám), a betérés mindösszesen Dávid és Salamon királyok idején volt tömeges méretű. Ekkor az ókori Izrael a Közel-Kelet Svájca lehetett, az „izraeli állampolgárság” a zsidó vallás felvételét is megkívánta. Épp ezt a tömeges betérést próbálta megállítani az akkori vallási vezetés, mert úgy ítélte meg, hogy az intenció nem nemes szándékú, hanem épp a jóléti államhoz való csatlakozás sejlik a háttérben (Misné Torá, Iszuré biá 13:15).

Természetesen a nemes szándékú betérést támogatni és bátorítani kell. Ugyanakkor amíg a Kovács-féle kutatásból is látható módon ilyen nagyarányú az asszimiláció és ilyen sok testvérünk került távol a zsidóságtól,

addig az az elsődleges feladata minden felelős vezetőnek – legyen az vallási vagy világi, és mindegy, milyen irányzatból -, hogy a zsidókat segítse vissza a zsidó hagyományokhoz. Ehhez pedig nem vezet út sem a vegyes házasság proponálásán, sem a betérések „üzemszerűsítésén” keresztül.

 A szerző ortodox rabbi, a Neokohn hírportál és a Lekvár és JAM blog főszerkesztője.

A Vélemény rovatban közreadott cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp