Egy halálos betegség, amely zsidók életét mentette meg

A rejtélyes betegség Olaszországban terjedt, és csak a zsidókat fertőzte meg.

1943 őszén a nácik megszállták Olaszországot. Zsidók, partizánok, antifasiszták, homoszexuálisok, romák, zsidó vallású rokonokkal rendelkező olaszok tízezrei kerültek vagonokba és koncentrációs táborokba.

A római Fatebenefratelli kórházban azonban egy misztikus és rettentően fertőző betegség terjedt, amitől még a német katonák is féltek. Így meg sem merték közelíteni azokat a „betegeket”, akik a K-kórral feküdtek kórházban.

Egy csoport orvos Giovanni Borromeo főorvos vezetésével a kórház zárt ajtaja mögött helyezték el azokat, akik a tuberkolózisra és a rákra hasonlító, korábban nem ismert kórral fertőződtek meg. A betegséget olyan színesen festették le rendkívül ragályos, halálos, borzalmas kínszenvedésnek, hogy a nácik még csak a kórterem közelébe se merészkedtek, nehogy elkapják azt.

Giovanni Borromeo, a kórház főorvosa ügyesen hitette el a németekkel a betegséget. Maga a férfi vállaltan antifasiszta volt, így felvett egy sor olyan doktort, akiket a fasiszta rendszer üldözött. Azzal, hogy egy katolikus vezetésű kórházban adott munkát nekik, máris megmentette őket. Köztük volt Vittorio Emanuele Sacerdoti zsidó orvos is, akinek köszönhetően a következő hónapokban a kórház a politikai ellenállás központjává vált, írja a divany.hu.

A kórházba került zsidók és más politikai menekültek a hivatalos dokumentumokban K-szindrómában szenvedtek. DA Fatebenefratelli egészen addig a napig fogadta a menekülteket, amíg a szövetségesek fel nem szabadították Rómát. Több mint ötven zsidó menekült meg a kórház ellenálló tevékenységének köszönhetően.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp