Mit szólna Albus Dumbledore a „vegyes házassághoz”, avagy hello baby, anyád zsidó-e?

“Én a „vegyes házasságot” kicsit sem találom hasonlatosnak a Holokauszthoz. Sőt, meg kell jegyeznem, hogy utoljára a második nürnbergi törvény tiltotta meg a zsidók és a nem zsidók közötti házasságot, hogy elejét vegyék a „fajgyalázásnak”.” Őri Ádám újságíró, humánökológia mesterszakos hallgató írása a vegyes házasságokról.

A napokban volt szerencsém meghallgatni a Kibic podcastjét, a „vegyes házasság” (értsd: egy halachikusan zsidó ember hozzá megy egy nem halachikusan zsidó emberhez) veszélyes mivoltáról. Gondoltam megosztom ezzel kapcsolatban a véleményemet én is, aki a halacha szerint elsőrangú zsidónak minősülök, noha akkora ateista vagyok, mint ide Jeruzsálem.

Töredelmesen be kell, valljam, hogy hitem az Örökkévalóban és a Loch Ness-i szörnyben nagyjából azonos mértékű. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bizonyos hagyományokat és alapvető értékeket, melyek számomra egy közösséghez és nem egy feljebbvalóhoz tartozást jelentenek, ne őriznék, vagy ne énekelnék el, a vallás szerint Istenhez szóló passzusokat, egyszerűen csak nem tulajdonítok ennek semmiféle földöntúli jelentőséget.

Persze tisztában vagyok azzal, hogy teizmusom hiánya egyáltalán nem számít a zsidóság fennmaradásáért folytatott küzdelem szempontjából. A fő az, hogy idővel elvegyek majd egy halachikusan zsidó lányt, és vele sok kis zsidó bébit hozzak létre, máskülönben szándékom ellenére hozzájárulnék a „második holokauszthoz.” Ezt meg ugye véletlenül sem szeretném.

A vallásosság mindenhol visszaszorulóban van Európában

Komolyra fordítva a szót, úgy gondolom, először is fontos leszögeznünk azt, hogy napjainkban a magyar zsidók túlnyomó többsége nem vallásos. (Ez egyébként nem csak a zsidókra és nem is csak a magyaroka igaz. Európában a keresztények körében is gyakorlatilag mindenhol visszaszorulóban van a vallásosság.) A legutóbbi, 2011-es népszámláláson valamivel több, mint 10 000 ember vallotta magát „izraelita” vallásúnak. (Vonatkoztassunk el attól, hogy ebben azok a nem vallásos zsidók is benne vannak, akik azért vallják „izraelitának” magukat, mert zsidó identitásukat a felmérésben másképp nem tudnák kifejezésre juttatni.) Ezzel szemben a legfrissebb kutatás nagyjából 60-160 ezer főre taksálja a hazai zsidók számát, attól függően, hogy kit tekintünk zsidónak. Még a legmegengedőbb esetben is – ha csak a halachikus zsidók számát vesszük alapul – legfeljebb 17% a vallásos zsidók aránya. Azonban ez a szám – a visszatérési törvény zsidó definícióját alapul véve – még a 7%-ot sem éri el. Tehát a nem vallásos zsidók aránya olyan 83-93% között mozog.

Szintén érdemes tudatosítani azt is, hogy a legtöbb magyar zsidó budapesti, szekuláris, asszimilálódott családban él.

Az ő zsidóságuk leginkább abban manifesztálódik, hogy egy nagyon kedves (közös hagyományokkal, kulturális sajátosságokkal bíró) kis közösséghez tartozónak érzik magukat, és abban, hogy szívesen vesznek részt kellemes, hagyományőrző társasági eseményeken. Ezeket az embereket egyáltalán nem érdekli az, hogy ki halachikusan zsidó és ki nem. Számukra már nem ez a zsidóság fokmérője.

Ez oly mértékben igaz, hogy a hazai zsidóság túlnyomó többsége azokat, akik a zsidó vallási előírások szerint nem számítanak zsidónak, de ennek a kultúrkörnek a részei (pl.: halachikusan nem zsidó zsidók, nem zsidó lauderesek/szarvasosok,) sokkal inkább érzik magukhoz hasonlatosnak és közelállónak, mint a Kazinczy utca kaftános árnyait.

Tehát a hazai zsidóság jelentős része ma már teljesen indifferensnek tartja azt, hogy mit mond erről a kérdésről a rabbinikus irodalom. Ma egy – származását tekintve – nem zsidó fiatal, aki mondjuk a Scheiberbe vagy a Lauderbe jár(t) iskolába, sokkal több ponton tud és akar majd kapcsolódni a zsidósághoz, mint egy másik, halachikusan zsidó fiatal, akinek az életében sohase töltött be meghatározó szerepet a zsidóság.

Mi következik ebből? Leginkább az, hogy

ma Magyarországon a zsidók többsége azt tartja zsidónak, aki saját magát is zsidónak tartja.

Tehát a hazai zsidóság lassan átalakul egy olyan közösséggé, amelynek tagjai a vallási előírások helyett immár egyszerű identifikációs alapon kerülnek meghatározásra. Ebből kifolyólag ma egy halachikusan zsidó és egy halachikusan nem zsidó emberből álló pár közös gyereke minden további nélkül teljes jogú résztvevőjévé válhat a hazai zsidó közösségi életnek, amennyiben erre igényt tart.

Egy viszonylag szűk, vallásos réteget leszámítva ma már senki sem vonja kétségbe valakinek a zsidó identitását, pusztán azért, mert mondjuk csak az apja számít zsidónak a halacha szerint. Az említett réteg pedig – amely természetesen most is tömegek zsidóságát vonja kétségbe – kénytelen azzal szembesülni, hogy a meglátásai és iránymutatásai többé már nem mérvadóak a többség számára. Báruch HáShem, ma már nem kérdés, hogy egy fiatal zsidó identitását elismerik a rokonai, barátai és ismerősei is, így nem tart igényt arra, hogy – borzasztó körülményes úton – elismertesse magát a konzervatív vallásosok szűk körével is.

Az erős zsidó identitás nem vallási kérdés

Más kérdés persze, hogy a „vegyes házasságban” születő gyerek nem feltétlenül lesz a hazai zsidóság szerves része, pusztán azért, mert erre elméletileg lehetősége lenne. És itt ugrik a majom a mikvébe! A gyerek zsidó identitása azon fog múlni, hogy a magát zsidónak valló szülőjének mennyire erős a zsidó identitása, és ezt mennyire kívánja továbbadni a gyerekének. Mivel pedig – a korábban tisztázott okoknál fogva – ez a szülő valószínűleg nem lesz vallásos,

identitásának erőssége attól fog függeni, hogy mennyire lesz lehetősége nem vallási alapokon kapcsolódni a közösségéhez.

(Ugyanez persze a 120%-ig halachikusan zsidó családok esetében is így van, hiszen a szekularizáció nem a vegyes családok sajátossága.)

Ha lesznek olyan események, beszélgetések, bulik, viták, klubok stb., amik a zsidó értékek, hagyományok, szokások mentén szerveződnek meg, miközben a szekularizált rétegek számára avíttnak – sőt, gyakorta komikus sületlenségeknek – ható vallási előírások nem nyomják rájuk a bélyeget, akkor a közösség megmaradásának jó esélyét látom. Ha napjaink zsidó közösségének kovácsmesterei teret adnak a hívő, de nem vallásos, az agnosztikus vagy akár az ateista zsidó identitások megélésének, akkor a zsidó közösségnek van jövője Magyarországon. Ha viszont ugyanezek az emberek görcsösen ragaszkodnak egy anakronisztikus szabályrendszer merev előírásaihoz, például azzal kapcsolatban, hogy ki lehet zsidó és ki nem, akkor a közösségnek nem jósolok nagy jövőt ezen a kontinensen.

Véleményem szerint a zsidóság továbbélésének kulcsa az lesz, hogy a közösség mennyire tudja felvenni a lépést a XXI. századdal, ahol a vallási közösségeknek teljesen át kell lényegülniük ahhoz, hogy ne tűnjenek el végérvényesen.

A zsidó közösség elöljáróinak fel kellene ismerniük, hogy Dumbledore rátapintott a lényegre, amikor J. K. Rowling regényében azt mondta a mágiaügyi miniszternek: „Maga mindig is túl nagy fontosságot tulajdonított az úgynevezett tiszta vérnek! Lássa már be, hogy nem az számít, minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel!”

Kapcsolódó cikkeink: