Nyelvoktatásnak álcázva menekített ki zsidókat a zsidómentő Schindler házaspár

Emléktáblát kapott egykori berlini otthonánál az a házaspár, amely a zsidó családoknak és másoknak segített megszökni a náci Németországból.

Max és Malwine Schindler a Pariser Strasse 54. szám alatt élt a Wilmersdorf kerületben. Miután Max, a szociáldemokrata párt tagja volt, 1933-ban elveszítette állását. Otthonából titkos hálózatot hozott létre, hogy segítse a náci üldöztetéssel küzdőket Németországból elmenekülni – de ezt a tevékenységet angol nyelvű oktatói szolgáltatásnak álcázta. A fiuk egyik barátját, Evelyn Parkert nyelvtanárnak vették fel magukhoz, de valójában segített az üldözöttek mentésében – írja az Allgemeiner.

A Schindlerek nyelvoktatás címen összekötötték diákjaikat az Egyesült Királyságban élő emberekkel és csoportokkal, köztük Max Munkáspárt-beli kapcsolataival, akik segíthettek nekik elszállásolni a menekülteket. Amikor a Gestapo 1941-ben megkezdte a zsidó állampolgárok kitelepítését Berlinből, Schindlerék viszont illegálisan rejtegettek családokat a lakásukban, és ellátták őket élelemmel.

„A náci rendszerhez való hozzáállása és a saját meggyőződése késztette őt arra, hogy bátran segítsen minket egy olyan korban, amikor a legtöbb „barátunk” ezt nem tette meg” – írta Ernst Lachmann zsidó fogorvos abban a részvétnyilvánító levélben, amelyet Max 1948-as halála alkalmából írt Malwine-nak.

.Schindlerék második világháború alatti tevékenységére két éve derült fény valójában. Evelyn Parker lánya, Frances Newell leveleket és fényképeket talált a házaspár munkájáról az ausztráliai Victoria államban található kerti fészerében.

Newell azt mondta: „A Schindler-történet a barátságról, a fékezhetetlen bátorságról és a találékonyságról szól az elnyomással szemben. Ablakot nyit a múltba, és megerősíti, hogy a hétköznapi emberek változást hozhatnak.”

Nem tudni, hány embert mentettek meg Schindlerék, de a második világháború befejezése után legalább hét ember azt vallotta, hogy a pár segített nekik.

Malwine-t 1963-ban a berlini szenátus „meg nem énekelt hősként” tisztelte, és a háború utáni időszakban némi anyagi támogatást kapott a kormánytól náciellenes tevékenysége miatt.

1973-ban halt meg, és egy állami temetőben nyugszik Berlin Wilmersdorf kerületében. Max temetkezési helye ismeretlen.