Szenes Hannát Izraelben nemzeti hősként tartják számon, itthon azonban kevéssé ismerik. Ezen kíván változtatni születésének 100-dik évfordulója alkalmából kiadott képregény.
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) képregényt ad ki Szenes Hanna író, költő, hősi halált halt ellenálló életéről. A “Meghalni ifjan nem akartam…” című kiadvány egyrészt arra vállalkozik, hogy viszonylag könnyedebb, illusztrált formában mesélje el Szenes Hanna rövid életét, másrészt születésének 100. évfordulója alkalmából népszerűsítse a Magyarországon kevéssé ismert, ám Izraelben nemzeti hősként ünnepelt, tananyaggá, sőt érettségi tétellé vált nemzeti hőst.
A Markscheid Ádám szövegeivel és képeivel illusztrált kötet azért is különös vállalkozás, mert nem feltétlen a képregény műfajára gondolnánk a drámaian fiatalon, mindössze 23 évesen távozó, önmagát, s céljait kiteljesíteni nem tudó ellenálló, illetve a zsidótörvények sújtotta Horthy-korszak, majd a második világháború traumáinak felidézése esetében, ugyanakkor így talán a fiatalabb korosztályhoz is eljuthat ez az egyszerre tragikus és megejtő történet.
A keményfedelű, igényes kivitelezésű kötetet november 8-án mutatják be délelőtt 11 órakor a MAZSÖK székházban.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!