Most lesz először látható az a Szinyei kép, amelyet 1944-ben loptak el a nyilasok

A nyilas kormány úgy döntött 1944-ben, hogy kimenekíti Budapesről a közgyűjteményekből és a zsidóktól ellopott műkincseket. Ez a Szinyei kép is az eltűnt értékek között volt.

Ez a tenyérnyi, mellényzsebben elférő képecske a kép a Szépművészeti Múzeum leltározott gyűjteményéből tűnt el a nyugatra tartó menekítés közben – mondta a Blikknek Szűcs György a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese.

A műtárgyakat nyugatra vitték, ahol biztonságos helyeken elrejtették, hogy amint a hadi helyzet úgy hozza, tovább szállíthassák Németország felé. Műkincseket szállítottak Ilyen például a MNB veszprémi barlangpincéjébe és a pannonhalmi, csornai apátságok épületeibe is.

Szinyei Merse Pál: Vitorlás a Starnbergi-tavon

Nagy volt a kapkodás a műtárgyak menekítése során1944 telén, ezért is nagy szerencse, hogy egy ilyen jelentős festmény előkerült.

A képet Szarvasi Mihály New York-i műgyűjtő, kutató fedezte fel egy amerikai hagyatékban. Megvásárolta, majd idén a magyar államnak ajándékozta. Így a jövő héten nyíló Szinyei kiállításon már látható lesz a jövő héttől.

A Vitorlás a Starnbergi-tavon című képet 1867-ben festette Szinyei Merse Pál. Ebben az időben feltűnően sok kis méretű képet festett, kereste a helyét a fiatal festő az akadémián. Szinyei a klasszikus festésmóddal szembehelyezkedve, légies atmoszférájú képeket szeretett volna alkotni. Ennek a legfontosabb technikai jellegzetessége, hogy kerüli a sötét színeket, így éri el ezt a szikrázó fényhatást. Ez egy komoly festői probléma volt ebben az időben, ezért is kísérletezett először ilyen kis méretben.

A festmény csodával határos módon nem sérült meg nagyon, szinte csak a megsárgult lakkot kellett rajta kijavítani a restaurálás során.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp