Felmentette a bíróság a Horthy-szobrot vörös festékkel leöntő nőt

Az elsőfokú ítélet szerint belefér a politikai véleménynyilvánításba és nem veszélyes a társadalomra a cselekmény, ha egy szobrot festékkel leöntenek. Az ügyészség fellebbezett.

A vádirat szerint egy negyvenes éveiben járó nő 2020. július 3-án megjelent az V. kerület, Szabadság téren lévő, a Református Egyházközösséghez tartozó Hazatérés Templomnál, majd minden előzmény nélkül odament a gyülekezet által felállított, védőráccsal elkerített Horthy Miklós mellszoborhoz és azt vörös színű zománcfestékkel leöntötte.

Vörös festékkel öntötték le Horthy Miklós szobrát – Kibic Magazin

A Hazatérés Temploma kerítésén belül álló mellszobrot érte rongálás. A templom lelkésze a szélsőjobboldalái aktivitásáról korábban elhíresült ifj. Hegedűs Loránt. A Hetek.hu egyik olvasójának elmondása szerint Hegedűs Lóránt elég ingerült állapotban beszélt mobilkészülékébe, és jól hallható módon feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Horthy Miklós megítélése mindig is megosztotta a magyar társadalmat.

A nő a szoborban, a védőrácsban és a kültéri burkolatban összesen csaknem 80.000 forint kárt okozott, amely nem térült meg, olvasható az ügyészség közleményében.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot. A kerületi ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyben előkészítő ülést tartott, ahol a nőt felmentette az ellene emelt vád alól. A bíróság álláspontja szerint belefér a politikai véleménynyilvánításba és nem veszélyes a társadalomra a cselekmény, ha egy szobrot festékkel leöntenek.

Az ítélet ellen a kerületi ügyészség fellebbezéssel élt a vádlott bűnösségének megállapítása céljából. Az ügyészség álláspontja szerint ugyanis a nő túllépte a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit.

Az ügyben másodfokon a Fővárosi Törvényszék jár majd el.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp