Szabad-e szombaton orvosi kannabiszt fogyasztani?

Egy súlyosan sérült izraeli katona családja fordult egy ismert rabbihoz ezzel a kérdéssel.

Egy izraeli katona idén májusban szenvedett súlyos sérüléseket a Hamasz ellen vívott Falak őrzője hadművelet során, és azóta kórházi ápolásra szorul. A családja nemrég a széles körben elismert Ben Cion Kuk rabbihoz fordult azzal a kérdéssel, hogy szabad-e a katonának szombaton is orvosi kannabiszt fogyasztania, ha ez az egyetlen szer, ami enyhíteni tud erős fájdalmain. A család szerint a katona „inkább meghalna, mint élne” állapotban van, és a hagyományos fájdalomcsillapítók hatástalannak bizonyultak.

Fotó: Elsa Olofsson / cbdoracle.com

Kuk rabbi válaszában azt írta, hogy a katona orvosi szempontból ugyan nincs közvetlen életveszélyben, de állapota miatt mégis veszélyeztetettnek számít, ezért mindent meg kell adni neki, amire csak szüksége van. Ezért ebben az esetben meg szabad szegni a szombatot az orvosi kannabisz elszívásával.

A rabbi magyarázata szerint köztudott, hogy a betegnek pihennie kell a felépüléshez, viszont ha a nagy fájdalom miatt nem tud rendesen aludni, az akadályozza a gyógyulásban. Ezért nagy szükség van arra, hogy elősegítsük a gyógyulását. A rabbi a biztonság kedvéért azt is megjegyzi, hogy egészséges ember számára nincs semmilyen halachikus (a zsidó vallási törvények szerinti) engedély kábítószerek fogyasztására.

Az ősi izraeliek valószínűleg használtak kannabiszt a vallási szertartásaikon – Kibic Magazin

A mostani felfedezés a legkorábbi bizonyítéka annak, hogy használtak pszichedelikus anyagokat az ókori Közel-Keleten. A kutatók épen maradt kannabisz-maradványokat találtak egy szentély oltárán egy ősi izraeli templomban, Tel Aradban, és ebből arra következtettek, hogy a pszichedelikus növényt vallási szertartásokon alkalmazták több mint két és félezer évvel ezelőtt.

Egy másik rabbi, Eliezer Szimcha Weisz, az izraeli főrabbinátus bizottságának tagja is egyetért Kuk rabbi véleményével. Az eset szerinte sem számít életmentésnek, de a rabbik döntése alapján a fájdalomcsillapítás erőt ad a betegséggel való küzdelemhez. Mivel a katona a kannabisz nélkül nem tudna küzdeni, a fájdalom pedig tovább gyengíti, ezért engedélyezett a könnyű drog fogyasztása a számára.

Ami a szombati használatot illeti, Weisz rabbi úgy véli, hogy abban az esetben, ha nincs rá más mód, akkor micvának (jócselekedetnek) számít, ha segítünk a katonának a fájdalma csillapításával, akár úgy is, hogy engedélyt kap arra, hogy szombaton is rágyújthasson. A kannabisz használata ugyan önmagában nem állna meg a halacha szerint, de a veszélyt jelentő betegség leküzdéséhez való segítségnyújtás azonban igen. (Ynet)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp