Egy ritka tűzoltóautó eladásából újítanák fel Hőgyész műemlék zsinagógáját

A Tolna megyei község közel 200 éves zsinagógája igen rossz állapotban van. A helyi önkormányzat most helyrehozná az épületet.

Jelenleg a Tolna megyei Hőgyész egykori zsinagógájának imatermében egy ritkaságnak számító német tűzoltóautó parkol. A helyi önkormányzat ezt a járművet adná el, hogy az árából felújíthassa a romos épületet, derül ki a Magyar Narancs helyszíni riportjából.

Hőgyész egykori zsinagógájának épülete (Fotó: Wikimedia Commons)

A közel 200 éves műemlék épületen sok átalakítást végeztek, miután a holokausztot követően már nem maradt egyetlen zsidó sem, aki imádkozhatna benne. A háború után működött benne pamutfonó szövetkezet, de a helyi téesz is használta.

A tóraszekrény helye előtt, ahol Goitein rabbi család négy generációja 1809-től egészen az elhurcolásig szolgálta a hitközséget, most koszos szalma van leszórva, osztja meg a Narancs szerzője az ott tapasztaltakat. A mélyedést, amelyben egykor a Tórákat tartották befalazták, a női karzat egy részét elmondották, a Dávid-csillagos festett mennyezet mállik, a falakból húgyszag árad, a fapadló pedig elkorhadt. Az épületben két jármű parkol, az egyikük az oldtimer tűzoltóautó.

„Már csak a külföldi látogatók miatt is jó lenne, ha tudnának mutatni valamit a zsidó múltból nekik, ne csak a temetőt

– nyilatkozta Máté Szabolcs polgármester a Narancsnak. „Tartozunk ezzel a múltunknak meg a jövőnknek is” – tette hozzá.

Helyiek létrehoztak egy Egyszer volt – Hőgyészi Zsidó Közösség nevű Facebook-oldalt, itt indítottak gyűjtést. Ebből, illetve a tűzoltóautó eladásából finanszíroznák a zsinagóga felújítását, valamint a hitközséggel is felvették a kapcsolatot. Miután rendbe tették, az épületből kiállítóterem, koncertterem, illetve zsidó közösségi tér lenne.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp