Mi a színház dolga, amikor a nagypolitika, az emberi kegyetlenség és árulás az életünkre tör?

A Velencei kalmárból készített 20-dik századi átiratot a Gólem Színház. A bemutató egyben a most nyíló Gólem Központ, Budapest vadonatúj színházának első előadása.

Színházat csinálni azt jelenti: élni. Nagy szavak, de 1944-ben, a budapesti gettó egyik épületének pincéjében szó szerint kell érteni. Miért csinál 5 zsidó gyerek előadást a Velencei kalmárból, mikor azt se tudják, másnap élni fognak-e még? Miért csinálnak a Fővárosi Kefe- és Seprűgyártó Vállalat alkalmazottai 1989-ben előadást a Velencei kalmárból – és főleg: kinek? Mi változott 45 év alatt? Megöregedtek. Megöregedtünk.

Ha odakinn dübörög a történelem, nekünk van-e jogunk itt a színházban “játszani”? Mi a színház dolga, amikor a nagypolitika, a háború, a sors, és leginkább az emberi kegyetlenség és árulás az életünkre tör? Mit csináljon az a zsidó, aki nem akar bosszút, nem akar visszaszúrni, nem akar semmit, csak azt, amit mindenki más: boldognak lenni. Hova tűnnek a fiatalkori álmaink és vágyaink? A világ tehet arról, ha nem valósítjuk meg őket, vagy mi magunk?

És meddig hihetjük, hogy nemsokára mindannyian boldogok lehetünk egy szabad világban?

Játsszák: Nagy Mari, Zsurzs Kati, Kaszás Gergő, Kardos Róbert, Bíró Panna Dominika (e.h.), Horgas Ráhel (e.h.), Hencz András (e.h.), Kerekes Márton, Rákos Olivér (e.h.)

Írta: Németh Virág
Díszlet és jelmez: Gyarmati Dóra
Produkciós vezető: Marcsa Barbara
Műszaki vezető: Nádasi Iván
Rendezőasszisztens: Kóti Eszter
Rendezte: Borgula András

A bemutató egyben a most nyíló Gólem Központ, Budapest vadonatúj színházának első előadása.
Helyszín: Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ
Időpont: október 24., vasárnap, 19:30
  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp